Műsorváltozás: filmekkel tiszteleg a Kossuth-nagydíjas Koncz Gábor előtt a közmédia

Március 15-e alkalmából Kossuth-nagydíjat vehetett át Koncz Gábor. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, színházi rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja legutóbbi elismerésének tiszteletére a Duna kiemelkedő pályafutása felejthetetlen alakításaiból nyújt válogatást.

Március 21-én 20:45-től A törökfejes kopja című 1973-as történelmi filmet tűzi műsorára a Duna. A török hódoltság idején, az 1500-as években játszódó történetben a hatéves kisfiú rejtekhelyéről nézi végig apja meggyilkolását és anyja elrablását.

Amikor a martalócok elvonulnak, a kisgyerek kopjájára vési a gyilkos képmását, hogy felnőttként bosszút állhasson. Évekkel később eljön a nap, amikor végre szemtől szemben állhat apja gyilkosával, Akibár agával, akinek szerepét Koncz Gábor alakítja.

Március 23-án további két filmmel tiszteleg a csatorna Koncz Gábor munkássága előtt. 13:40-től az 1866-os porosz–olasz–osztrák háború idején játszódó Klapka légió című 1983-as tévéjátékot, 21 órától pedig a Koncz Gábor főszereplésével készült Gyula vitéz télen-nyáron című filmvígjátékot láthatják.

Az 1970-ben bemutatott alkotás Prohászka Feri (Koncz Gábor), a sörgyári melós esetét mutatja be, aki amatőrként Gyula vitézt alakítva egy tévéfilm-sorozat főszereplője lesz. Az ország új kedvenceként bolondulnak utána a nők, ám a sorozat kirobbanó sikere hevíti a nemzeti öntudatot, amivel párhuzamosan török ellenes hangulat alakul ki.

A főszerkesztő elhatározza, hogy Gyula vitéznek, az „árulónak” meg kell halnia. Csakhogy a közönség hallani sem akar erről, és folytatást követel. Koncz Gábor számos történelmi filmsorozatban is felejthetetlen alakítást nyújtott.

Ilyen volt a főszereplésével 1981-ben bemutatott hatrészes A névtelen vár című széria. A Jókai Mór 1877-ben írt, azonos című regényéből készült romantikus történet a napóleoni időkben játszódik Magyarországon, a Fertő tó környékén, itt rejtegeti Vavel gróf a francia trónörökösnőt a forradalom és Napóleon elől.

A nyomukba küldött kémnő, Katalin beleszeret a grófba, holott meg kellene szereznie tőle az álruhás királylányt. A bonyodalom fokozódik, amikor Napóleon seregei Magyarországra érkeznek. A sorozat, főszerepében a Vavel grófot alakító Koncz Gáborral, május 25-től látható a csatornán.

Filmek a Kossuth-nagydíjas Koncz Gábor tiszteletére a Dunán.

Kiemelt kép: Koncz Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes művész (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Ajánljuk még