Tavasszal ismét megjelennek az utakon a motorosok, ehhez a helyzethez hozzá kell szokni a közlekedésben részvevőknek – mondta a MotoGP 125 köbcentis kategóriájának 2007-es világbajnoka, Talmácsi Gábor.
A Kossuth Rádió műsorában a gyorsaságimotor-versenyző hangsúlyozta a felkészülés fontosságát és a gyakorlás szerepét, akár úgy is, hogy részt vesznek a hazánkban is elérhető kiváló vezetéstechnikai tréningeken.
„A tavaszi-őszi időszakban nagyon fontos a láthatóság, mert ha látszunk, akkor sokkal nagyobb biztonságban vagyunk.
Törekszem arra, hogy ne fekete öltözékben és kiegészítőkben motorozzak, hanem minél élénkebb színeket viseljek”
– emelte ki.
Hozzátette: a tavaszi időszakban azzal is tisztában kell lenni, hogy minden napszakban másként kell motorozni, a hőmérséklet változásával párhuzamosan változik ugyanis a gumik tapadása.
„Fontos figyelni az apró részletekre, a gumi tapadásra, a nyomásra, hiszen egyensúlyozni kell ezen a járművön. Az sem mindegy, milyen öltözéket viselünk.
Azt tanácsolom, hogy kényelmesen vezessünk, és ehhez megfelelő minőségű és méretű védőfelszerelést válasszunk”.
Hozzátette: bár hazánkban a védőfelszerelések közül csak a bukósisak kötelező, a protektoros cipő vagy csizma és kabát viselése is ajánlott. Talmácsi Gábor tapasztalatait összefoglalva elmondta, szerinte egyre jobb a motorozás kultúrája hazánkban.
A teljes beszélgetés újrahallgatható a Délelőtt Médiaklikk-oldalán. Délelőtt, a Kossuth Rádió szolgáltató magazinja – hétköznap 9-től 11 óráig a Kossuth Rádió műsorán.