A közleményben rámutatnak: a lemondás a húsról önmagában nem tekinthető böjti cselekménynek. A hús fogyasztása az ókori, középkori ember számára ritka, ünnepi alkalomnak számított, így a lemondás róla alkalmas kifejezése volt a bánatnak és az önmegtagadásnak – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia keddi közleményében.
A modern ember a böjti időszakban felteheti magának a kérdést, mi az az érték, szokás az életében, amihez általában ragaszkodik, és amiről
az „Isten előtti meghajlás jeleként” lemondana.
Kitértek arra: a negyvennapos böjt a 4. századra vált általánossá a keresztény világban. A vasárnapot az egyház nem tekinti böjti napnak, mivel e napon Jézus feltámadását ünneplik. A 7. század óta szerdai nappal kezdődik a nagyböjt,
hamvazószerdától húsvétvasárnapig a böjti napok száma így éppen negyven.
A böjt a 11. századig olyan szigorú volt, hogy késő délutánig nem ettek semmit, húst, tejterméket és tojást pedig a böjti napokon egyáltalán nem fogyasztottak. Mára az egyház enyhített a böjti szabályokon, de hamvazószerdára és nagypéntekre szigorú böjtöt ír elő: a 18 és 60 év közötti hívek csak egyszer étkezhetnek, és még kétszer vehetnek magukhoz élelmet.
Magyarországon ez a szabály abban a formában honosodott meg, hogy csak háromszor lehet étkezni és egyszer jóllakni. E két napon és a nagyböjt többi péntekén az egyház arra kéri 14 évesnél idősebb tagjait, hogy
a böjti fegyelem részeként ne fogyasszanak húst
– írták.
A görögkatolikus egyházban hamvazószerda előtti hétfőn megkezdődik a nagyböjti időszak – tették hozzá.