Aktuális

Bombariadó volt Székesfehérváron, Cser-Palkovics András is megszólalt

Charlie: Az orvosom szerint olyan a szervezetem, akár egy negyvenesé

| Szerző: hirado.hu
A Petőfi Zenei Díj 2020-as Életműdíjasa, Horváth Károly Charlie a Duna Családi kör című műsorának vendégeként mesélt életének változásairól, mindennapjairól és arról, hogyan őrzi meg egészségét.

„Régebben, a bulik után sűrűn kimaradtam. Nyolc évvel ezelőtt ez megszűnt, mert inkább otthon vagyok. Unokázás van, és mivel a feleségem elment, a napi feladatok: főzés, takarítás, mosás és a macskák ellátása. Jó gondoskodni róluk” – kezdte Horváth Károly Charlie a Duna Családi kör című műsorának vendégeként. Hozzátette, saját egészségéért nem aggódik a szükségesnél jobban, mert vigyáz magára.

„Meglehetősen jó formában vagyok, ez talán annak köszönhető, hogy a gyerekkorom óta az életem része a rendszeres mozgás. A színpadi lét jól karban tart, és eljárok egészségügyi vizsgálatokra is. Az orvosom szerint olyan a szervezetem, akár egy negyvenesé” – tette hozzá az énekes, aki számára az emlékek sokasága jelenti az idő múlásának legfőbb jelét.

Charlie a február 8-i Petőfi Zenei Díjátadó – Életműgála kapcsán arról is beszélt, hogy karrierje során több díjat kapott – főként a 90-es években –, de különösen büszke a 2020-ban elnyert elismerésre, amelyre egyfajta mérföldkőként tekint. A közmédia könnyűzenei díja megerősítette őt abban, hogy művészete generációkon átívelő hatással bír, és hűséges közönsége mellett a szakma is nagyra értékeli munkásságát. A teljes beszélgetés újranézhető a Családi kör Médiaklikk-oldalán, amely felületen az előadóművész Kossuth Rádiónak adott interjúja is meghallgatható.

Petőfi Zenei Díj – Életmű Gála – Szarka Tamás – február 8-án 19:40-kor a Dunán.

Családi kör – hétköznap délutánonként 13:45-től és 15:15-től a Dunán.

Kiemelt kép forrása: MTVA/Csöndör Kinga

Ajánljuk még