Aktuális

Bombariadó volt Székesfehérváron, Cser-Palkovics András is megszólalt

25 éves a Kvartett – Jubileumi gálaünnepség Kassán

A visegrádi négyek (V4) közszolgálati televízióinak műsora, a Kvartett – V4 magazin 2025-ben ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. A műsor évtizedek óta foglalkozik a család, kultúra, művészet, tudomány témáinak helyi bemutatásával, erősítve a V4 országok kapcsolatát a média és az ismeretterjesztés területén.

A Kvartett – V4 magazin egyedülálló műsor a hazai televíziózás történetében, hiszen nyolc regionális stúdió – Ostrava, Brno, Rzeszow, Krakkó, Besztercebánya, Kassa, Szeged, Miskolc – közös adása készül az MTVA Szegedi Gyártóbázisán. Az adások négy ország polgárainak – lengyel, cseh, szlovák és magyar – nyújtanak ismeretterjesztő, tájékoztató, a nemzeteket egymáshoz közelítő tartalmakat, feltérképezve az országok közötti hasonlóságokat és eltéréseket, közelebb hozva egymáshoz a térségben élő embereket. A magazin célja immár negyed évszázada töretlen a képernyőn és a közösségi médiában is: előmozdítani a kommunikációt a kölcsönös megértést és a regionális szempontokat bemutatva hangsúlyozni a párhuzamosságokat. A Visegrádi négyek közös történelmi és kulturális háttere nélkül nem valósulhatna meg ez az egyedülálló, médiatörténeti együttműködés. A műsor a televíziós szakmai kapcsolatok kialakításához is jelentősen hozzájárul, az alkotói úgy működnek együtt, akár egy család tagjai.

„A Kvartett több mint egy televíziós műsor – a visegrádi országok közös sikertörténete. 25 éve hidat épít kultúráink, hagyományaink és közös értékeink között, elérve nézők millióit. Ismeretet ad, identitást erősít, és párbeszédet teremt, miközben hozzájárul a régió együttműködéséhez. Büszkék vagyunk arra, hogy a Kvartett nemcsak múltunkat őrzi, hanem jövőnket is formálja, és továbbra is a közép-európai összetartozás megkerülhetetlen pillére marad” – fogalmazott a jubileum kapcsán a Duna csatornaigazgatója. Andrónyi Kolos hozzátette, hogy a V4 országok kulturális miniszterei által adományozott Nemzetközi Visegrád-díj 2014-ben minden kétséget kizáróan igazolta a műsor létjogosultságát.

A műsor 25 éves jubileumát január 31-én gálaesttel ünneplik a kassai városházán. Az eseményen kamarazenei előadás is elhangzik, amely méltón utal a Kvartett – V4 magazin eredeti főcímére és a visegrádi négyek televízióinak hosszú évekre visszatekintő együttműködésére. A négynyelvű köszöntő után különleges kisfilmeket láthat az ünneplő közönség, amelyeket a résztvevő stúdiók készítettek a műsor elmúlt 25 éves történetéről, jelentőségéről és küldetéséről.

Az ünnepi esemény meghívottjai között szerepelnek a műsor készítői, az MTVA, valamint a lengyel, cseh és szlovák televíziók vezetői. A rendezvény egyik kiemelt vendége Rudolf Schuster, Szlovákia egykori köztársasági elnöke, aki már a kezdetektől fogva támogatója volt a visegrádi országok közszolgálati televízióinak együttműködésének.

Kvartett – V4 magazin – minden hónap harmadik csütörtökén 13:55-től a Dunán.

Kiemelt kép: Kvartett (Fotó: MTVA)

Ajánljuk még