– A rock fővárosában jött a világra. Milyen emlékeket őriz Miskolcról?

– Miskolc- Diósgyőrben születtem, de csak a kertünkre és a játékokra emlékszem. Édesapám a Vasgyárban dolgozott mérnökként. Pontosan nem emlékszem, de azt hiszem 4 éves voltam, amikor – félig-meddig politikai okokból – kitették őt a Vasgyárból. Emiatt el kellett onnan jönnünk, majd nagy segítséggel, mivel nagyon tisztelték apámat, aki jó szakember volt, a fővárosban kaptunk társbérletet, így Pesten nőttem föl, itt jártam iskolába. Miskolcra majdnem minden nyáron visszajártam, hiszen nagyon sok rokonunk élt ott. A mai napig jó érzéseket ébreszt bennem az a város, hiszen ismerem az utcákat, ott születtem, nagyon szeretem Miskolc-Tapolcát és Lillafüredet is, mostanában leginkább oda szoktunk menni.

– A politikai nézeteit se szokta véka alá rejteni. Hogy lehetett művészként túlélni a múlt rendszert?

– Nagyon szerencsés az, aki ezt kérdezi, hiszen nem élt abban az időben. Nehéz utólag hitelesen visszaadni, mit érzett az az ember, aki állandó presszióban élt, abban a korszakban, amikor az olyan „apróságok” mint az elvtársazás és a kötelező jellegű értelmetlen kommunista propaganda átszőtte a mindennapjait. A lapokban túlnyomórészt politikusok sikerdumáit lehetett olvasni, hiába volt több újság, mindegyik ugyanazt írta. Már gyermekkoromban is összerándult kicsit a gyomrom később pedig még inkább a kommunizmusból eredő lehetetlen, teljesen logikátlan hibáktól. Érthetetlen volt számomra az utazási tilalom, a szabadság teljes megvonása és az állandó megfigyelés, mert mindenkit megfigyeltek abban az időben. Arról nem is beszélve, hogy az érvényesüléshez be kellett lépni a pártba, tehát ez egy teljesen átláthatatlan világ volt. ’56-ban nyitottam fel először a szememet.

A Bergendy együttes koncertje Budapesten a Tabánban 1975. április 30.-án (Fotó: MTI/ Benkő Imre)

– Hogy élte meg a forradalmat?

– Az első napján, rögtön megéreztem, hogy óriási változás van a levegőben. Majd utána látva az elnyomást, a megtorlásokat, amit a szocializmus nevében az akkor alakuló magyar kormány a szovjetekkel kézen fogva elkövetett és az állandósuló bosszút egyértelművé vált számomra, hogy melyik oldalon állok. Egészen a rendszerváltozásig csak elérhetetlen vágynak tűnt, hogy valaha véget érhet ez a rémálom. De ez szerencsére bekövetkezett, és azóta bejárhattam már majdnem az egész világot. Arról nem is beszélve, hogy hála a Jóistennek megszűnt minden eszement ötlet és intézmény, ami minket bármiben is gátolt. Nyugodtan dédelgethettünk új terveket, új dolgokba vághattunk anélkül, hogy bárki is beleszólt vagy beleavatkozott volna, engem azonnal megcsapott a szabadság szele a rendszerváltás idején. Megszabadultunk minden értelmetlen nyomástól, egészen más világ nyílt meg előttünk és azóta logikusan épülnek egymásra a fejlemények. Akik erőszakos ellenzékiként nyomulnak most, nem veszik észre, milyen sok gondot sikerült már megoldani, mennyi minden épült az országban a 90-es évek óta. Már majdnem 30 éve vidéken élek, de Pesten is van lakásom, hetente felmegyek a fővárosba, és látom, mennyi minden változott, fejlődött a külvilágunkat illetően. Az elégedetlen emberek viszont pitiáner problémákon tudnak fennakadni.

– Mit szól ahhoz, hogy Kelet és Nyugat között kíván közvetíteni hazánk?

– Mindig is ezt kellett volna tennünk, de sajnos a világpolitika megakadályozta ezt, hiszen a háború eleve kialakított két frontot. Tenni kell valamit az öldöklés befejezésének érdekében és ha nincs más ezt magunkra kell vállalni. Hiába gúnyolódnak Orbán békemisszióján, ő legalább tett valamit, járt a pápánál, felvette a kapcsolatot az amerikaiakkal, Putyinnal, az ukrán, a török és a francia elnökkel is tárgyalt. Az a kritika, hogy mi Ukrajna ellen vagyunk pedig erős túlzás, hiszen főleg az ukránokat óvjuk, mikor azt mondjuk, hogy nem kell több értelmetlen halál. Stop háború, meg kell állítani vérontást! Ez a normalitás függetlenül attól, hogy mit károg erről az Európai Unió.

Demjén Ferenc basszusgitáros, rockénekes, zeneszerző nagysikerű koncertet adott a Budapest Sportcsarnokban 1992 március 7-én. (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

– Dalszövegeket ír zenét szerez, basszusgitározik, énekel. Hogy tett szert erre a komplex tudásra?

– Így kezdtem és így folytattam ezt a mesterséget. Nem volt, aki énekeljen vagy basszusgitározzon, így mindezt meg kellett tanulnom. Mindig is zenész alkat voltam, már egészen pici koromban is különféle hangszereket próbálgattam, klasszikus zenét is játszottam, mikor zongorázni tanultam.

– Dalszerzés közben érzi, ha sláger születik?

– Általában társaim is vannak a munkában, valaki megírja a zenét én pedig a szöveget, amikor behozzuk a nótát az első próbákra, akkor már érezzük, hogy ez ütni fog, mert ha minket megmozgat, akkor a közönségre is hatni fog.

Demjén Ferenc 2024.12.14. (Fotó: hirado.hu / Horváth Péter Gyula)

– Betöltötte a 78. életévét, mégsem idős, bölcs nagypapa alkat, hanem lendületes rocksztárként koncertezik és készül a jubileumi nagy bulira. Hogy csinálja?

– Megmondom őszintén, hogy ez a szakma egy idő után, egyszerűen úgy konzervál, hogy fiatalosan infantilisek maradunk. Lassabban veszünk tudomást a valóságról, arról, hogy mi is öregszünk. Nekem ráadásul nem is nagyon volt időm felnőni és nem született gyermekem, amit nagyon sajnálok, valószínűleg jóval fegyelmezettebb alkat lennék, ha aggódó édesapává válhattam volna. Így a rokonságom és barátaim gyermekei maradtak nekem meg a közönség és a dalok.

– Tehát örök gyerek.

– Igen, így alakult.

– Nagy sikere van a slágereire felfűzött zenés filmnek, a Hogyan tudnék élni nélküled? című alkotásnak a mozikban, néhány nap alatt  közel 100 ezren látták.

– Megkérdeztek, hogy a dalaimból összerakhatnak-e egy ilyen filmet. Innentől kezdve már csak megfigyelő lehettem volna, de bevallom, nem nagyon figyeltem, hiszen ott volt Menyhárt János és Subecz Tamás, akik ezt a zenei anyagot kézbe fogták és átalakították, ez rettenetes nagy munka. Nem én írtam az összes elhangzó dalt, a szövegek kivétel nélkül az enyéim, de rengetegnek Menyhárt szerezte a zenéjét. Megnéztem a premieren, tetszett nekem, volt már hasonló élményem, amikor a  Szerelem első / második vérig című  film főcímdalát énekelhettem.

Demjén Ferenc 2024.12.14. Fotó: hirado.hu / Horváth Péter Gyula

– Hogy éli meg, hogy film készült a dalaiból?

– Óriási megtiszteltetésként. Örömmel észleltem, hogy a közönség soraiban ülő rengeteg fiatal a bemutatón iszonyatosan jól reagált. Nagyon jó érzés volt látni, hogy ezek a gyerekek ismerték és szerették ezeket a számokat, amelyek között olyan is volt, amit már majdnem hatvan éve írtam. 1966-ban érettségiztem, azóta, tehát 50-60 éve szerzek dalokat, ez idő alatt pedig felnőtt egy-két generáció.

– Szinte mindenhova eljutott és majdnem minden díjat megkapott, sokszor megtöltötte koncertjeivel az arénát. Ezek közül mit tart a legnagyobb érdemnek?

– Nagyjából 400 dalt írtam, de sem a nóták, sem a koncertek közül nem tudom kiemelni a legkedvesebbet. Ahogy a szülők és nagyszülők nem tudnak különbséget tenni gyermekeik és unokáik között, nekem ugyanúgy fontos minden egyes szerzeményem, fellépésem. Tényleg majdnem minden díjat megkaptam, ez kimondhatatlanul megtisztelő. A hagyományosnak mondható év végi nagy koncertem, december 30-án a Papp László Budapest Sportarénában lesz. Ez már a 27. „arénás buli” lesz. Azért „csak” a 27., mert volt, hogy leégett a csarnok, a pandémia idején pedig nem lehetett megrendezni. Ezek a nagykoncertek számomra olyanok, mintha meghitt kis klubok lennének, ahol a közönséggel együtt otthon érezzük magunkat, pont úgy szoktam játszani, mintha otthon zenélnék és ilyenkor teljesen eggyé válok a közönséggel.

Demjén Ferenc előadómővész, zeneszerző átvette  a Kossuth-díjat Schmitt Pál köztársasági elnöktől 2012. március 14-én Budapesten a Parlament kupolacsarnokában. (Fotó: MTI/ Soós Lajos)

– Ha kívülről ránéz a pályájára, látja, hogy már mindent elért?

– Mindenért köszönetet mondok azoknak, akikkel és akikért dolgoztam, tehát a közönségnek is, és azoknak is, akik filmkészítéssel ismerik el, hogy mennyire szeretik a zenémet.

– Lesújtó a véleménye a napjaink zene trendjeiről.

– Emiatt el is vagyok kicsit keseredve.

– Miért?

– Egyrészt azért, mert a azt a zenét, amit mondjuk egy nagy generáció hosszú időn keresztül egészen mostanáig sikeresen, a közönség teljes támogatásával játszott, átváltották valami meghatározhatatlan magyarosnak és rocknak sem nevezhető műzenére. Zenekar és hangszer nélkül a mesterséges intelligenciával rettenetes ritmusokból összerakják az alapot, amire ráírnak valami borzalmasan hosszú szöveget, aminek szinte semmi értelme nincsen. Ez a műzene nem a miénk, mert mindez még a rap-pel kezdődött el, ami tulajdonképpen az amerikai feketék mozgalmából ered. Magyarországon már hála Istennek van pár olyan oktatási intézmény, ahol már a dzsessz vagy a rock alapjait is meg lehet tanulni, a mi időnkben még nem volt ilyesmire lehetőség. Manapaság ennek is köszönhetően egyre több a nagyon tehetséges és jól képzett muzsikus, de hiányolom a jó szövegírókat és zeneszerzőket.

Demjén Ferenc 2024.12.14. (Fotó: hirado.hu / Horváth Péter Gyula)

– Mit üzen a zenei karrierről álmodó fiataloknak?

– Először is csak az kezdjen el ezzel a műfajjal foglalkozni, aki nem azért akar zenész lenni, hogy híres és pénzes emberré váljon, mert mindenki azt hiszi, hogy itt ömlik a pénz. Ezt részletesen tudnám cáfolni, ha elmesélném, hogy az előző rendszerben eltöltött évtizedek mennyire voltak jövedelmezőek nekem. Akik viszont a tehetségüket szeretnék kibontakoztatni a zenében, azok kezdjék el, csináljanak akárhány együttest, de az nagyon fontos, hogy ne utánozzanak, ne szolgálják ki a trendeket, hanem legyenek önmaguk. Ha rossz lesz úgyis hamar kiderül, hiszen a közkritika nagyon fejlett Magyarországon, ha nem megy ne erőltessék, de aki jó, az úgyis fogja érezni, hogy a helyén van. És ügyeljenek arra, hogy a szövegírásnak is vannak szakmai követelményei, nem azt mondom, hogy verseket írjanak, de legalább figyeljenek a szórendre.

– Mire számíthat a közönség az év végi nagykoncerten?

– A közismert nóták mellett olyat is fogunk játszani, amit eddig még nem hallhattak és megpróbálunk becsempészni olyan dalokat is, amit csak ritkán adtunk elő, és mindig kedveskedünk valami újdonsággal is a közönségnek, az ilyen évzáró nagy jubileumi bulikon.

Demjén Ferenc 2024.12.14. (Fotó: hirado.hu / Horváth Péter Gyula)

– Ha most a születésnapján megjelenne a csodatévő jó tündér, mit kívánna?

– Még egy jó pár ilyen év végi nagykoncertet kérnék a tündértől, hogy még éveken keresztül ott lehessek a közönséggel együtt az arénában és ne zavarjon minket se járvány, se háború és semmiféle szörnyűség. Hadd éljük még jó ideig boldogan az infantilis rocker gyermekkorunkat a közönséggel.

Kiemelt kép: hirado.hu/Horváth Péter Gyula