– Kiállítása és ezzel egybekötött könyvbemutatója „Az időutazó” címmel nyílt meg – mire számíthat, aki megtekinti? Már a bejáratnál átkerül egy időkapszulába?
– A kiállítás címe ötletszerű, a festmények csak átvitt értelemben kapcsolódnak ehhez. Egyik képen sem látunk időgépet, időben utazó figurákat.
– Kicsoda a tárlat címében említett utas?
– Az „időutazó” természetesen – én vagyok. Személyes élményem adta ezt a címötletet.
– Szabad rákérdezni: mi volt az?
– Egy külföldi művésztelep programján vettem részt, ahol nagyon kilógtam a sorból, sok minden miatt. Ott többen tréfálkoztak azzal, hogy én egy időutazó vagyok, aki a múltból érkezett. Ezt találónak érzem, mivel sok mindenben nem találom annyira a helyem ebben a mai korban. Szívesebben éltem volna régebbi korszakokban; mindig is nagyon érdekelt a történelem, a kultúrtörténet. Szívesen fordulok akár a múlt, akár a jövő felé. A filmes műfajokban az egyik kedvencem a disztópia, illetve a jövőben játszódó történetek.
Jakatics-Szabó Veronika kiállítása, 2024.12.13-án. (Fotó: hirado.hu/Horváth Péter Gyula)– Alkotásaiban is így utazik az időben?
– Azt gondolom, hogy hogy találóan jellemez engem, mint olvasó embert és mint alkotót ez a címadás – akár egy történelmi regény olvasása során is „utazom az időben”. Az „Időutazó” arra is utal, hogy nagyon sok művészettörténeti utalás, reflexió található a munkáimban. A témákban és festészeti stílusban is szívesen fordulok a művészettörténeti, festészeti hagyomány felé. Viszont nagyon foglalkoztat a jelen és annak jövővel kapcsolatos aspektusai. Ennek egyik motívuma a telefon.
– Ami, ha jól vettem észre, hangsúlyos motívum…
– Meghatározó eszköze mai világunknak: lépten-nyomon ott van, kikerülhetetlen, mindenhol szembejön velem az utcán, a saját életemben is egy fontos eszköz, mint mindenkiében – mint téma, mint motívum foglalkoztat. Személy szerint egyébként nem kedvelem ezeket az eszközöket; egyfajta szükséges rossznak tartom őket. Ám mivel nem egy női Robinson vagyok egy magányos szigeten, ezért mindenféleképpen használom kell, hiszen a társadalomban én is benne vagyok. Ám nagyon sok hátránya van szerintem.
A képre kattintva galéria nyílik meg!
– Micsoda, például?
– Sok mindenben torzítja a látásmódunkat, az észjárásunkat. Több alkotásom is ezt a gondolatkört járja körül.
– „Kortárs táj” című képén például éppen a tájból nem látunk semmit, csupán az előtérbe helyezett telefont. Mindent elhomályosít ez az eszköz?
– Itt éppen ez jelenik meg: szó szerint már alig látunk túl a telefonunkon. A kép nagyon nagy részét kitakarja a telefon, hiszen mindig az van a kezünkben, ezért eltávolít a valóságos tértől, a kézzelfogható realitástól. Ez így megy akár egy erdőben sétálva, akár a buszon vagy az otthonukban, hiszen, mindig mindenhol nézzük. Kitakar egy nagyon nagy részt az életünkből. Szó szerint és átvitt értelemben is.
Jakatics-Szabó Veronika, 2024.12.13. (Fotó: hirado.hu/Horváth Péter Gyula)– Egy másik festményén két nő küzd egy arénában – mintha a közöttük levő, emberméretű telefonért harcolnának. Mi a küzdelem tétje?
– Amit látunk itt, a cirkuszi porond. A kép címe az, hogy „Telefonos produkció – Spektákulum”. Olyan, mintha a telefonért küzdenének, a telefon körül keringenek. A telefon, és mindaz, ami rajta keresztül elérhető, akár internet, kommunikáció, média, szórakozás, satöbbi – ekörül forgunk mi, emberek. Már nem is annyira mi irányítjuk a telefont, vagy a világhálót, hanem az irányít minket. Mintha annak az igézete alatt állnánk. Legalábbis attól tartok, hogy ez a helyzet.
– A telefonnal is kiléphetünk világunkból; az „Utazók” című képen különös vitorlákkal, szinte a semmiben szálló alakokat örökít meg. Fontos motívumnak tűnik: kik ezek?
– Ez valóban a kiállítás egyik fő képe. Nem véletlenül kerül a plakátra is: fontos munkának érzem. Azért kapta az „Utazók” címet, mert ezek az emberalakok egy meghatározhatatlan metafizikus térben függeszkednek, ám ezek a textilek, amelyekben függnek, olyanok, mintha vitorlák lennének. Alul a víz-motívum is megjelenik, de látszik, hogy ők nem a nem a vízben úsznak, hanem lebegnek. Ez a lebegés, illetve a vitorlák az utazás motívumai, az úton levésé. Metafizikai vagy filozófiai értelemben az élet mint út, ismert szimbólum.
– Ez a törekvés mintha jellemző volna festészetére: a realisztikusan ábrázolt álomvilág.
– Reális, valós elemeket vegyítek össze képzeletbeli elemekkel, és így egy álomszerű, szürreális. „lírai mágikus realizmus” lesz az, amit látunk végül a vásznakon. Alkotóként ezek a témák foglalkoztatnak. Fontos még számomra a szimbólumok használata és az archetípusok megjelenése is.
Fotó: hirado.hu / Horváth Péter Gyula– Festményei, melyeknek egész tárháza is megtekinthető meg a kiállításon bemutatott, a Gondolat kiadó gondozásában megjelenő, az elmúlt évtized munkáit összefoglaló kötetében, az 1920-as évek festészeti törekvéseit is felidézik, emellett azonban nagyon is maiak.
– A festészeti hagyományból a szürrealizmust érzem magamhoz legközelebb állónak, illetve a klasszikus festészeti tradíciókat.
– Első pillantásra gyerekeknek néztem az „Utazókat”, s nem véletlenül: ezen a kiállításon is meghatározó motívumok a gyermek-figurák. Mit jelentenek, mit képviselnek?
– A gyerekek valóban visszatérő szereplői az alkotásaimnak. Gyermek-motívumos képeket 2008 óta festek. Segítségükkel lehet olyan érzelmeket, gondolatokat, lelkiállapotokat ábrázolni, amit jobban tud egy gyermek-figura tolmácsolni, mint egy felnőtt. Gondoljunk például olyan klasszikus irodalmi gyermek-alakokra, mint például nagy kedvencem, a Vásott kölykök szereplői, vagy Szerb Antal Utas és holdvilága. Nem véletlen, hogy ezekben a művekben gyerekek, illetve kamaszok szerepelnek, mert ezeket a mondanivalókat rajtuk keresztül lehet jól megfogalmazni. Festőként hasonlóan közelítem ezt meg. Számomra a gyermeki ártatlanságot, tisztaságot, őszinteséget jelképezik – azt, hogy olyan, gyermeki szemmel tudjuk nézni a világot, ahogyan felnőttként már nem láthatjuk. De hogyha az ember visszaemlékszik erre, vagy akár a saját gyerekein látja ezt, akkor ez ismét átélhetővé válik.
Kiemelt képen: Jakatics-Szabó Veronika (Fotó: hirado.hu/Horváth Péter Gyula)