Szabina Demjénből, egy kis Heves vármegyei településről származik. „Kiskorom óta nagyon érdekelt a szereplés, verset tanultam, versmondó versenyekre jártam, és sokáig színész szerettem volna lenni. De végül, ahogy teltek az évek, a műsorvezetés felé terelt az élet” – emlékezett vissza.
A családjának mindig is fontos volt a tudás, és a nagyszülei gyakran mondták: „Tanulj, mert azt nem vehetik el tőled. Az a legnagyobb kincs, amit megszerezhetsz.” Szabina ezt az értékrendet követte, bár mint minden tinédzser, ő is gyakran szembesült azzal, hogy a tanulás nem mindig könnyű. „A munka alapja a tudás, és amikor rájöttem, hogy valóban így van, akkor lett igazán világos számomra, hogy mit is szeretnék elérni az életben.”

Kettős identitás
Bár a szigorú ciszterci gimnáziumban, ahol tanult, soha nem tapasztalt kirekesztést, Szabina érzékelte, hogy a roma identitása különleges helyet foglal el az életében. „Ott soha nem éreztem, hogy különbséget tettek volna velem kapcsolatban, csak azért, mert roma voltam.
„De amikor nagylányként beléptem a roma közösségi életbe, rájöttem, hogy valójában én két világ között élek: magyar és roma vagyok egyaránt” – mondta.
Ez a kettős identitás komoly kihívásokat jelentett számára, hiszen a hagyományos roma szokások és a magyar társadalom elvárásai gyakran ütköztek. „Amikor például először elkezdtem műsorokban szerepelni, sokan nem értették, miért éppen egy cigánylánynak kell a kamerák előtt lennie.” Meglepően az ilyen és ehhez hasonló kérdéseket a legtöbb esetben a roma közössége tette fel, nem a másik a oldal.
Család és a közösség
Kedvenc roma műsorvezetőnk a tv-s szereplések előtt a nővéri pályán helyezkedett el, amit 12 órás műszakok követtek, ami nemcsak testi, hanem lelki megterhelést is jelentett számára. Ott volt azok mellett, akik az utolsó pillanataikat élték, és bár nem mindig volt könnyű, számára ezek a tapasztalatok is formálták azt a mély empátiát és alázatot, amit a mai napig képvisel.
De mindeközben nemcsak a betegekre figyelt, hanem arra is, hogy karrierjét építse és elérje az álmait. A nővéri munka mellett ugyanis szorgosan dolgozott a médiában, leggyakrabban ingyen, és kimerült volt, de mindig úgy érezte, hogy a hosszú távú célja érdekében szükség van rá.
Borók Szabina pályájának kezdetén szülei nem támogatták döntését, hogy a televízióban szerepeljen, és nehezen viselték a nyilvános megjelenéseit. „Sokszor éreztem azt, hogy a családi hagyományainkkal ütközik a munkám, de én mindvégig kitartottam. Azt mondtam, hogy ha ez az én utam, akkor végig kell járnom, még ha nem is értenek meg.” Az áttörést azt hozta el, amikor az MTVA-nál kezdett el szerkesztő-riporterként dolgozni. „A családom akkor kezdett igazán elismerni, amikor már nem csak a szavaimat hallották, hanem látták a munkámat. Onnantól kezdve megértették, hogy valóban van értelme annak, amit csinálok.”
Szabina szorgalma és kitartása végül meghozta a gyümölcsét, és a roma közösség is kezdte elfogadni. „Az emberek látni kezdték, hogy nemcsak a szórakoztatásról szól a műsorom, hanem a kultúra, a hagyományok és a roma identitás megőrzéséről is. Az elfogadás lassan, de biztosan jött.”
Ebben az időszakban tudta meg Szabina azt a csodálatos hírt, hogy kisbabát vár. Szíve tele volt örömmel, de elmondhatatlanul sok kérdés kavargott a fejében. Ekkor jött az elhatározás, hogy valami olyan médiatartalmat kell létrehoznia, amely nemcsak a romáknak szól, hanem példát mutathat gyermeke számára is. Így lett az első roma televíziócsatorna, a Dikh TV egyik meghatározó alakja.

Az elmúlt években aktívan részt vett olyan műsorok készítésében, amelyek a romákról szólnak – de nem csak romáknak.
A műsorok célja az, hogy teret adjanak egy biztonságos, ítélkezés nélküli környezetnek, ahol a romák őszintén és szabadon elmondhatják mindennapi küzdelmeiket.
Egyik ilyen műsora, a Csumi, éppen ezt a célt szolgálja: az emberek történetei, az életük apró, mégis fontos pillanatai és üzenetei kerültek a képernyőre.
Felelősségvállalás
Szabinának nemcsak a televíziózás jelenti a legfontosabb kihívást, hanem a közösségi médián való jelenlét is. „A közösségi média egy új világot nyitott számomra. Itt kaptam bátorítást akkor, amikor a családomtól nem. Ott erősítették meg bennem azt, hogy amit csinálok, az fontos, és hogy látni akarják az emberek” – mesélte.
Mint influenszer, Szabina nemcsak a szórakoztatásra fókuszál, hanem igyekszik edukálni is. „Még mindig fontos számomra, hogy ne felejtsem el, honnan jövök, hogy mit képviselek. De az integrációt is kulcsfontosságúnak tartom. Ha valóban sikeres akarok lenni, akkor nyitottnak kell lennem más kultúrák felé is.”
Példaképpé válni
Borók Szabin számára a legmeghatóbb pillanattokká vált, amikor a roma gyerekek felismerik benne a példaképet. „Egy tv-s gyakornokunk mesélte, hogy tavasszal egy médiatábort tartottak az egyetemen roma gyerekeknek, és amikor meglátták a kamerát, a nevemet emlegették, hogy ők ismernek egy roma műsorvezetőt. Az egyik kisfiú azt mondta, hogy ő is tudna akkor műsorvezető lenni, mert látja, hogy én roma vagyok, és képes vagyok rá” – mesélte elérzékenyülve.
„Ha azt látják, hogy valaki, aki a mi közösségünkből származik, sikeres lehet a médiában, az ad nekik egy célt, hogy ők is bármit elérhetnek, amit csak akarnak” – tette hozzá.

Az anyaság és a műsorvezetés
A családja és a munka közötti egyensúly megtalálása sem volt könnyű, de kisfia mindenben támogató háttér. „Ő az, aki velem nőtt fel a képernyő előtt, ő is az én munkám része. Próbálom úgy nevelni, hogy soha ne érezze szégyenét sem a nevünknek, sem a roma származásunknak” – mondta.
Borók Szabina élete és munkája egy fontos üzenetet hordoz: az embereknek először saját magukért kell élniük, nem mások elvárásai szerint. „Hallgass a szívedre, és bízz Istenben” – hangsúlyozta a műsorvezető. Szerinte a legnagyobb kihívás az, hogy megéld azt, ami belülről jön, még ha mások nem is mindig értik. „Hinni kell abban, hogy a saját döntéseid és a szíved vezetnek a legjobb úton, és bíznod kell abban is, hogy Isten segíti a lépteidet.”
Kiemelt kép: Borók Szabina, a Dikh TV műsorvezetője (Fotó: hirado.hu/Horváth Péter Gyula)