A Duna vasárnap esti zenés vetélkedője a szombattól már a negyedik évadával jelentkező, ismét zenei időutazásra hívó Csináljuk, a fesztivált! show-műsorra hangolva a magyar könnyűzene slágereivel várta a nézőket. Vágó Bernadett és Miller Zoltán csapatkapitányok vezényletével a Duna zenei korszakon átívelő műsorának állandó szereplői – Korda György és Balázs Klári, Janza Kata, Takáts Tamás, továbbá Rókusfaly Lili és Fodor Imre – szórakoztatták a pontokért küzdve a nézőket.

A vetélkedőt a szereplők számtalan humoros és kedves története színesítette, köztük Janza Katáé, akire jellemző, hogy érzelmei olykor elragadják. Ezt a nézők is számtalanszor láthatták már a színművésztől a Csináljuk a fesztivált! zsűritagjaként. Ez az érzékenység már gyerekkorában is jellemző volt rá, ám egy esetben nem várt kimenetele lett jótéteményének: általános iskolásként az első héten igazgatói intőt kapott.
„Első osztályosként lecsúsztam az intézmény széncsúszdáján a fűtős bácsihoz, hogy cukorkát vigyek neki. A szeretet vezérelt, mert megsajnáltam, hogy egyedül van a szenes kuckóban. Beszélgettem vele, miközben már a rendőrség is engem keresett” – idézte fel a nem hétköznapi, gyerekkori kalandját Janza Kata.
A Magyarország, szeretlek! vasárnapi teljes adása újranézhető a műsor Médiaklikk-oldalán.
Magyarország, szeretlek! – vasárnap esténként 19:45-től a Dunán.
Csináljuk a fesztivált! – december 7-től szombatonként 19:35-től a Dunán.