– Viharosnak nevezte az egyik interjúban az elmúlt néhány esztendejét, hiszen súlyos betegséggel küszködött, meg is műtötték. Most hogy van? Túl van a nehezén?

– Köszönöm szépen, most éppen jobban vagyok, de ez múló állapot. Ha tetszik, ha nem: ezen a betegségen nem lehet túl lenni, ezzel együtt kell élni. Néhány újságíró ugyan azt terjesztette, hogy leküzdöttem a bajt, de ez nem így van. Immáron a 82. életévemben járok. A betegség ilyenkor már nem okoz annyi kárt, nem támad olyan gyorsan, mint egy fiatalemberben. Lassabban halad, de célba ér. Manapság leginkább az emlékeimnek élek.

– Felesége mindvégig ön mellett volt. Mit jelent önnek a család?

– Mindent. Feleségemmel fiatalon házasodtunk össze, de már azelőtt is ismertük egymást. Jó sok évet kaptunk az Istentől arra, hogy összeforrjunk.

– Sikerült?

– Teljes mértékben. Rég nem élnék, ha a betegségem közben a feleségem nem állt volna mellém és nem segített volna. De a gyermekeimtől és a négy unokámtól is elmondhatatlanul sok szeretetet kapok. Vasárnaponként együtt ebédelünk. Azért van ilyen nagy asztalunk, hogy körülötte mind elférjünk.

– Boldog?

– Igen. Betegségem testi, fizikai kínjait a családom szeretetéből áradó lelki öröm ellensúlyozza.

Balázs Péter (Fotó: hirado.hu/Horváth Péter Gyula)

– Szavai konok konzervatív gondolkodásról árulkodnak, márpedig a teátrumok világában nem gyakori ez az értékrend. Életében számtalanszor meg is kapta emiatt a magáét. Pályatársai ugyanis gyakorta politikai alapon bírálták. Elég, ha csak a szolnoki Szigligeti Színház élén eltöltött évekre utalok.

– Most már nem érdekel, hogy kinek mi a véleménye.

– És akkor érdekelte?

– Megdöbbentem, de már túlléptem rajta. Elmúlt, mint az egész színészi létem. Nem szabad őrizni a haragot, tovább kell lépni. Élni kell és nem gyűlölni.

– Könnyen ment az elengedés?

– Nem mondanám. Inkább úgy fogalmaznék, hogy folyamatosan törekedni kell rá. Most már nincs tüske a szívemben. Elmúlt.

Koncz Gábor, Oszter Sándor, Balázs Péter a társulat új tagjai és Várkonyi Zoltán igazgató a Vígszínház évadnyitó társulati ülésén (Fotó: MTI/Keleti Éva)

– Miért van az, hogy a magyar értelmiség folyamatosan táplálja a szekértáborokat és az árkok betemetése helyett azok mélyítésén buzgólkodik?

– Valóban így van, túlságosan is nagyok a szekértáborok körül gyűlöletből és egyet nem értésből épített akadályok. Szélesek és mélyek az árkok. Sajnálom, hogy nem egymást segítve munkálkodunk Magyarország művészeti jövőjéért és felemelkedéséért. Rossz az irány, a kirekesztés sosem vezet jóra. Ezt egyébként mindegyik tábor felé mondom.

– Ki lehet törni valaha is ebből az ördögi körből? Ön szerint soha nem lesz már nálunk kultúrbéke?

– Soha. Nem akarok neveket mondani, hogy kikre gondolok, mutogatni sem akarok feléjük, inkább csak úgy fogalmazok, hogy amíg az olyan fajta emberek megtehetik, hogy szítsák az ellentéteket és az indulatokat, addig nálunk nem lesznek érdemi változások. Hiába mondanak mást, most is az övék a valódi kultúrhatalom. A kultúrbéke pedig addig nem jön el, amíg ők meg nem szerzik a kulturális teljhatalmat. Csak akkor lesz itt béke, ha már ők határozzák meg, hogy milyen legyen a magyar kulturális élet. A jobboldal meg közben folyamatosan teret veszít, visszakozik, mert meg akar felelni a liberális elvárásoknak. Néhány évvel ezelőtt még úgy éreztem, hogy mindezt el kell mondani, de most már nem foglalkozom vele.

– Miért?

– Azért, mert így tudom megőrizni a lelki békémet.

– Feladta? Belenyugodott abba, hogy itt már nem lesz változás?

– Feleslegesnek tartom, hogy elmondjam a gondolataimat, hiszen úgysem lesz belőle semmi. A színházban, mint igazgató, keresztül tudtam vinni az akaratomat, de előtte és utána az igazságot már nem tudtam folyamatossá tenni.

Balázs Péter és Dózsa László a Balettről huszonhárom percben című, 1978-ban forgatott tévésorozat keretjátékában. A rendező Kenyeres Gábor (Fotó: MTI/Friedmann Endre)

– Megkeseredett?

– Nem, semmiképp sem. Inkább beletörődtem. Ez a realitás. Az viszont bánt, hogy egy rendkívül tehetséges társulatot vezettem, és hiába próbáltam a kollégákat felemelni, a személyem, az álmaim és eszméim miatt ők is büntetésbe kerültek.

– Nem lehet, hogy a betegsége kialakulásában más egyéb okok mellett ez a lelki megterhelés, a folyamatos stresszérzet is közrejátszott?

– Nem tartom kizártnak.

– Nyomon követi a közéleti eseményeket?

– Nyomon követem, de már nem veszek részt benne. Nagyon jól megvagyok nélküle is.

– Vallásos?

– Igen.

– Mit jelent önnek az Isten?

– A feljebbvalót, a teremtőt, a mindenséget. Már az is neki köszönhető, hogy mi most itt beszélgethetünk. Nézze: 82 éves korában az ember már nem tervez nagy dolgokat. Azért pedig csak hálával tartozom, hogy pályám során olyan sok szép élményt kaptam. Az élet napfényes oldalán jártam, noha tudom, hogy ezt nagyon sokan meg akarták akadályozni. De ezeket leráztam magamról, mint kutya a vizet.

Balázs Péter A kaktusz virága című zenés vígjáték próbáján a Szolnoki Szigligeti Színházban 2013. október 3-án (Fotó: MTI/Mészáros János)

– Szolnokon színi igazgatóként mire helyezte a hangsúlyt?

– Olyan eklektikus műsortervvel rendelkező színházat akartam létrehozni, amely úgy szórakoztat, hogy közben értékeket mutat fel. Tudja, nagyra becsülöm az előző századforduló színházi irodalmát. Ez a szolnoki repertoárban is megjelent. De volt ott vígjáték, dráma, operett és musical is. A stiláris és műfaji színesség mellé gazdag mondanivalót tettünk. A közönség ezt nagyon élvezte.

– Meg tudta valósítani a terveit?

– Szolnokon sikeres színházat hoztam létre. Tíz éven keresztül az ország leglátogatottabb teátruma volt, a jegyeladások bizonyítják, hogy a nézettsége elérte a száz százalékot. A politikum világának másik oldalához tartozó sajtó azonban ezt a tényt sosem írta le. Szívhez, észhez és lélekhez szóltunk. A közönséggel pedig bensőséges, személyes kapcsolatunk volt. Évente kilenc bemutatót tartottunk, amit több mint százezer néző látott.

– Nem vágyik vissza a színpadra?

– Ha az ember visszavonult, akkor vonuljon vissza testesül-lelkestül. Nézze: hatvan éven keresztül jártam a színpadokat. Csak a Magyar Televízió archívumában közel háromezer felvétel van rólam. Elfáradtam.

– Mit emelne ki a színpadi, mozi vagy televíziós szerepei közül?

– Rengeteg dolog van, amire szívesen emlékszem vissza és annak ellenére is a színészet és a színház szeretetét erősítette bennem, hogy gyakorta ellenszélben dolgoztam.

– Mit tart a legnagyobb sikerének?

– Talán Örkénytől a Pisti a vérzivatarban című darabot. A premier után Örkénytől kaptam egy gratuláló levelet, amit elraktam, azóta is őrzöm. Tudja, nekem fiatalon nagy szerencsém volt, mert amikor a prózai színházakban elkezdődött a musicaljátszás, már a legelsőben részt vehettem.

– A Képzelt riport egy amerikai popfesztivál címűre utalt?

– Igen. Emlékszem, a próbák alatt mi, színészek, nem bíztunk a darab sikerében. Aztán megélt vagy hatszáz előadást, ami példátlan sikert jelent. Évekkel később pedig örömmel csatlakoztam Szörényi Levente rockmusicaljéhoz, az István, a királyhoz, ahol ugyan csak egy kisebb szerepet kaptam, de nem kell mindig ragaszkodni a főszerephez. Az epizodisták is fontosak.

Kiemelt kép: Balázs Péter (Fotó: hirado.hu/Horváth Péter Gyula)