Seregi Zoltán igazgató az olvasópróbán elmondta, Pekár Gyula regényét Kiss József alkalmazta színpadra, amelyet a rendező némileg átírt.
Radó Denise elárulta: csak kicsit „leporolta” az egykor sokat, de az utóbbi időben nem gyakran játszott darabot; a humort egy-egy helyzetkomikummal megerősítette, egy-egy figurát jobban körvonalazott. „Remélem, hogy a nézők számára így még bájosabb, még szerethetőbb lesz”.
A rendező „bűbájos kis darabnak, vérbeli vígjátéknak” nevezte a darabot, amelyben azért minden karakternek megvan a maga tragédiája.
A hangulatot szeretné néhány korabeli sanzonnal és dallal „habosítani” – fogalmazott Radó Denise.

A jelmezeket tervező, Jászai-díjas Csík György elmondta, korhű 1930-as évekbeli ruhákat tervez. A nehézséget szerinte az jelenti, hogy
a zenés jelenetek szinte „önálló életet élnek, amihez külön ki kell találni az öltözéket”.
Csík György érdekes feladatnak nevezte a rendező által megálmodott oroszlánszobor megalkotását, „amely egyszer csak megmozdul”.
A díszleteket más darabokban, például a tavaly bemutatott A bolondok grófja díszleteinek átalakításával hozza létre Egyed Zoltán.
Kapcsolódó tartalom
A történet szerint a dúsgazdag, külföldre szakadt Gruber Menyhért hazatér a lányával Budapestre. Az egész családja szeretne egy kis részt nagy vagyonból, de Gruber résen van: szegénynek adja ki magát. Közben a hajdan szebb napokat látott arisztokrata, Koltay Gábor a fiával Budapesten szórja éppen el a vagyona utolsó pengőit. A két fiatal egymásba szeret.
A főbb szerepeket Csomós Lajos, Csonka Dóra, Papp Barbara, Nagy Róbert, Bozsó József és Lénárt László alakítják.
Kiemelt kép: A Békéscsabai Jókai Színház 2024. április 9-én. (Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt)