Nem számít ritkaságnak, hogy a török háborúk időszakában egy-egy döntő csatát vagy nagyobb győzelmet az égiek segítségének tudtak be a korabeli emberek, gondoljunk csak az 1456-os nándorfehérvári diadalra, mely nyomán III. Callixtus pápa elrendelte, hogy a győzelem napján kell megtartani az Urunk színeváltozása hálaünnepet, vagy gondoljunk az ugyancsak a török felett 1571-ben aratott lepantói tengeri győzelemre, amely nyomán Szent V. Pius pápa bevezette a Rózsafüzér Királynője ünnepet.

Ebbe a sorba illeszkedik a Szűz Mária nevének mai ünnepe is.

Bécs török ostroma, Frans Geffels festménye, 1683 (Forrás: Wikipédia)

Ez a Mária-ünnep népünk számára már csak azért is különösen kedves, mert a keresztény hadak, miután 1683-ban e napon legyőzték a Bécset ostromló török sereget, rögvest nekifogtak, hogy hazánkat is felszabadítsák a 150 éves török rabiga alól. A magyarság pedig idővel e két dolgot, vagyis a Bécs mellett Mária napján aratott fényes diadalt és hazánk ezt követő felszabadulását egységben szemlélte, s azt az oltalmazó nagyasszonyunkként, vagyis Patrona Hungariaeként tisztelt Mária égi közbenjárásának tulajdonította. A diadal emlékére tette az egész egyház számára kötelező ünneppé XI. Ince pápa.

XI. Ince pápa (Forrás: Wikipédia)

Annak ellenére, hogy Máriáról meglehetősen szűkszavúan ír a Biblia, a magyarok számára mégis kiemelt fontosságú a személye, méghozzá Szent István korától fogva. Első királyunk ugyanis a halála előtt az országát egy közjogi értelemben érvényesnek mondható ceremónia keretében Jézus anyjának ajánlotta fel. Magyarországot azóta említjük Mária országaként, vagyis Regnum Marianumként, amit az oltalmazó nagyasszonyunk vigyáz. Erre utalnak a Deák-Szentes féle 1774-es kéziratos gyűjteményben is szereplő régi himnuszunk szavai: „Boldogasszony anyánk, régi nagy pátrónánk.”

A Mária név Mirjam formában amúgy már az Ószövetségben is felbukkan, mégpedig Mózes történetében. Jelentése: Isten által szeretett.

A Liliomok Szüze W. A. Bouguereau festménye Szűz Máriáról és a kis Jézusról (Forrás: Wikipédia)

Az egyházatyák, vagyis az ókor és kora középkor dogmafejlődésére kiemelkedő hatást gyakorló keresztény teológusok Máriáról már az új Évaként beszéltek, aki az új Ádámként említett Jézus mellett küzd a régi Ádám és Éva által az emberiségre zúdított bűn eltörléséért. Ilyen értelemben említették Máriát társmegváltónak, aki a Sátánt jelképező kígyó fejét nem a maga erejéből, hanem fia kegyelméből tudja széttiporni.

Teológiai tisztelete Máté és Lukács evangéliumán alapul, amely olyan szűzként írja le, akit Isten arra választott, hogy a Szentlélek által megfogant Jézust világra hozza és felnevelje. Tisztelete már a második századtól, vagyis a legkorábbi időktől fogva töretlen. Az efezusi zsinat 431-ben tantétellé emelte, hogy Mária Isten anyja. Az Apostoli hitvallás azt tanítja, hogy „Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében és Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától”.

A szeplőtelen fogantatás dogmája azonban az ősi előzmények ellenére is meglehetősen későn, csak 1854-ben született meg. December 8-án e szavakkal hirdette ki IX. Piusz pápa: „Kinyilvánítjuk, megerősítjük és isteni kinyilatkoztatásnak tekintjük azt a tanítást, miszerint a Boldogságos Szűz Máriát fogantatásának első pillanatától kezdve a mindenható Isten sajátos kegyelme és védelme folytán, az emberiség Megváltójának, Jézus Krisztusnak érdemei erejében, sértetlenül megóvta az eredeti bűn szennyétől.”

XII. Piusz pápa (Forrás: Wikipédia)

Száz évvel később, 1950-ben XII. Piusz pápa a Fulgens Corona kezdetű bullájában dogmai rangra emelte Mária mennybevételének tantételét, ünnepe augusztus 15., Nagyboldogasszony napja. E szerint Mária a földi élete végén testestül vétetett fel a mennybe. Nem tudni, hogy ez mikor történt, idős koráról és haláláról ugyanis hallgat a Biblia, arról csupán csak a szent hagyományok és egynémely apokrif írás számol be. Mennybevételét mégis Róma mellett az ortodoxok és a koptok is dogmaként vallják. A mennybevétellel a II. Vatikáni Zsinat is foglalkozott, s megerősítette: „A szeplőtelen Szűz, aki megőriztetett az eredendő bűn minden szeplőjétől, földi életének végeztével testben és lélekben felvétetett a mennyei dicsőségbe” (Lumen gentium 59).

XII. Piusz pápa a következő ima jegyében hirdette meg az 1954-es Mária évet: „Ó Te, aki a gonoszt és a halált legyőzted, önts belénk egy mély irtózást minden bűntől, mely a lelket undorítóvá teszi Isten előtt. Változtasd meg azok lelkét, akik gonoszat tesznek! Oltsd ki a gyűlöletet! Tompítsd a kemény erkölcsöket! Őrizd meg fiatalságunkat a tisztaság virágainak! Hass oda, hogy minden ember felfogja az isteni erények szépségét!”

Bodajki Mária-kegykép (Forrás: Wikipédia)

Szűz Máriát továbbá a Mennyek Királynéjaként is tiszteljük, hiszen Jézus az édesanyját maga mellé emelte, amikor testén keresztül lépett e világba, hogy megváltsa azt. Az Ószövetség mintegy e történet előképeként azt meséli el Salamon királyról, a zsidóság talán legnagyobbnak nevezhető uralkodójáról, hogy a trónján maga mellé ültette az édesanyját: „El is ment Betsabé Salamon királyhoz, hogy beszéljen vele Adónijjá érdekében. A király elébe ment, meghajolt előtte, majd trónjára ült, és széket tétetett az anyjának, aki a jobbjára ült” (1 Kir. 2, 19).

Velázquez: A Szűz megkoronázása (Forrás: Wikipédia)

Máriát a keresztény világ két évezrede tiszteli. Talán legszebben Sík Sándor fogalmazta meg ezt az érzést, amikor így köszöntötte az Üdvözlégy című versében: „Hogy is lehetne hozzád más szavam // Legelsőben, mint a magasztalásé! // Hadd mondom, százötvenszer, boldogan: // Áve Mária! Üdvözlégy Királyné!”

Kiemelt kép: MTI /Komka Péter