„Az ihlet nem más, mint a lusta írók ürügye” – ezzel a gondolattal a fejében ül le minden reggel öt órakor íróasztala elé Nemere István, aki már ötven éve valósággal ontja magából a köteteket.
Az író, műfordító egészen délutánig dolgozik, még szombaton, vasárnap vagy éppen a születésnapján is. Hatékonyságának köszönheti azt is, hogy gyakran álnéven publikál, mert a kiadók aggódtak, hogy túl sok könyv jelenik meg a neve alatt.
„Mióta magyar ember él a Földön, azóta senki nem írt még ennyi magyar nyelvű könyvet, mint én” – jegyezte meg büszkén a világrekorder író, aki eddig közel ötven álnéven alkotott. Az M5 kulturális csatorna vendégeként arról is beszélt, a megírandó témák tárháza kifogyhatatlan, akár három pohárról is tudna könyvet írni.
„Annyi minden történik egyetlen napon, ha nekiállnék, száz évig írhatnám annak az egy napnak a történetét. Az idővel úgy bánok, mint az asztalos a fával. A jó asztalos minden darabot eltesz, legyen az akármilyen hosszú, mert egyszer szüksége lehet pont egy akkorára” – adta át szemléletmódjának lényegét a róla szóló dokumentumfilmben, amelyet idén ősszel mutatnak be a mozik.
Az alkotásból néhány képkockát a Librettóban is láthattak a nézők.
A Nemere István pályáját bemutató Addig írok, amíg élek című dokumentumfilmet Szalma Sándor rendezte. Bár már egy hónapja befejezték, a főszereplő még nem látta, mert úgy döntött, hogy a közönséggel együtt, a premier alkalmával tekinti meg, így osztozva a pillanat varázsában. A teljes beszélgetés újranézhető a Médiaklikken.
Librettó – minden hétköznap 16:30-tól az M5-ön.