Nemrégiben egyik általam igen-igen kedvelt művészünk elektronikus levélben rótt meg engem, hogy már megint rosszul foglaltam állást a Gellért hegyre tervezett kereszt ügyében. Ha jól értettem, akkor nem a kereszttel volt baja, hanem azzal, hogy nekem pozícióm okán nem lenne szabad kiállni olyan szimbólum mellett, ami „megosztja” a tisztelt véleményformálókat.
Fölvetése mélyén szerintem káros beidegződés húzódhat. Már zöldfülű múzeumigazgatóként kezdeményeztem egy olyan jogszabálymódosítást, amely a múzeumi munkára vonatkozott: addig ugyanis a törvény azt mondta ki, hogy a múzeumokban „értéksemleges” munkát kell végeznünk, amit egyszerűen nem tudtam értelmezni a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójaként. Ezért módosíttattuk a vonatkozó passzust. Hiszen éppen arról szól a munkánk, hogy értékelkötelezetten óvjuk, gazdagítjuk és tesszük közzé örökségünket. Értem én, hogy minden kultúra fontos, de számunkra a magyar nemzeti kultúra a legfontosabb. Nem azért, mert jobb vagy rosszabb, mint bármelyik másik, hanem azért, mert ez a miénk.
Az értéksemleges, objektív, független értelmiség mítosza egyrészt filozófiai képtelenség, másrészt szerintem gyávaság és a felelősség alóli kibújás kiskapuja.
Hallgassa vissza Demeter Szilárd Kereszt című jegyzetét:
/
A kereszt jóval több, mint egy vallási szimbólum. A kereszt mi vagyunk. Az általam igen-igen kedvelt és tisztelt alkotónak azt válaszoltam: az ember vagy valamilyen, vagy semmilyen. Valamilyennek lenni kétféleképpen lehet: eredeti vagy, vagy másolat. A másolat-lét tulajdonképpen átcímkézett semmilyenség. Minket (európaiakat, magyarokat) a kereszt tett valamilyenné.
Ezt annak idején mindenki értette. De hát hol vannak már azok a békeidők, amikor nálunkfelé még az ateista is keresztény volt? Amikor még magától értetődőnek vettük, hogy Magyarország ezeregyszáz éves államiságának fundamentuma a keresztény kultúrkör. Igaz, akkoriban még azt se kellett az Alaptörvényben rögzíteni, hogy anya nő, apa féri. Továbbá azt sem kellett kiírni óriásplakátokra, hogy ha Magyarországra jössz, akkor be kell tartanod a törvényeinket. Megváltozott a világ, az eddig magától értetődő dolgainkat újra és újra meg kell erősítenünk. Félreértés ne essék: ezek a magától értetődő dolgaink nem magyar sajátosságok – Európát tették azzá, ami. A nyugati értelemben vett szabadság fogalmának tartalma változott tehát meg.
Éppen ezért indokolt a keresztállítás.
Írtam és mondtam már többször is, de nem árthat az ismétlés: a kereszténységből sarjadó nyugati kultúra és civilizáció – árnyoldalaival együtt is – a világ legélhetőbb országait hozta létre. A kereszt nem valaminek a tagadása, hanem egy állítás. Azt állítja, hogy mi, magyarok ragaszkodunk mindazokhoz az értékekhez, ahhoz a történelem során kicsiszolódott életgyakorlathoz, ami mégiscsak eljuttatta a fehér nyugati civilizációt arra a szintre, hogy bőrszíne, szexuális szokásai vagy vallási hovatartozása miatt senkit nem lincselünk meg, nem gyilkoljuk ipari méretben embertársainkat, elviekben egyenjogúság van nő és férfi között etc. A kárhoztatott nyugati civilizáció törölte el a rabszolgaságot például. Vagy akár a gyarmatosítás kérdése: van ennek egy paradoxona, hogy tudniillik a gyarmati népek épp a „nyugati, fehér, keresztény” világból importált eszmék alapján lázadtak föl a gyarmatosítók ellen. Önrendelkezés, demokrácia, emberi jogok – ezek a nyugati, fehér, keresztény civilizáció alkotásai.
Ez a mi szabadságunk tartalma, kerete, ezt a rendet szülte nekünk a kereszt szabadsága. Ezért jó a nyugati civilizáció országaiban élni – és éppen a keresztény alapozás miatt (ezt is mondtam már) nem csak a nyugati, fehér, keresztény emberek számára jó itt élni.
Ezt üzeni a kereszt.