Aktuális

Hajrá, magyarok! Nekik szurkolhatunk szombaton a paralimpián

Magyar szinkronnal érkezik A kiválasztottak a Dunára

A Jézus és tanítványainak életét bemutató, A kiválasztottak című amerikai filmsorozat első szinkronos epizódját szeptember 7-én 16 órakor sugározza a Duna.

A kiválasztottak (The Chosen) című, a Jézus és tanítványainak életét bemutató, világszerte rajongott amerikai szériát új magyar szinkronnal tűzi műsorra a Duna.

Miután az első évadot sikerült részvények eladásával finanszírozni, egyedülálló módon, a második évad forgatása már teljes egészében közösségi összefogásnak köszönhetően kezdődhetett el. A kiválasztottak című széria forgatása, így már bemutatása előtt sikerre volt ítélve. Több százezer támogató járult hozzá a film költségvetéséhez, ezzel a keresztény sorozat minden idők legnagyobb közösségi finanszírozással készült televíziós produkciója lett.

(Fotó: MTVA)

Bár A kiválasztottak az Egyesült Államokban készült, hamar világhírűvé vált: ez idáig több mint 50 nyelvre fordították le, és milliók nézték meg a világ minden tájáról. A Dunán szeptember 7-től, szombatonként 16 órától új magyar szinkronnal látható a bibliai témákat hiánypótló módon feldolgozó sorozat. Az újraszinkronizált epizódokban a szereplők – mások mellett – Rosta Sándor, Széles Tamás, Molnár Levente, Bertalan Ágnes, Barbinek Péter és Csifó Dorina hangján szólalnak meg.

A kiválasztottak az első olyan, több részből álló széria, amely Jézus tanítványainak életét mutatja be. A producerek azt szeretnék elérni, hogy művüket több mint egymilliárd ember láthassa, és a világ minden országában sugározzák. A Duna a sorozat bemutatásával csatlakozik a globális célhoz, miközben lehetőséget nyújt arra a magyar nézőknek, hogy új szemszögből értelmezhessék Jézus történetét, és közelebbről ismerjék meg a bibliai alakokat, hiszen életre kelti az evangéliumot, és emberközelivé hozza a szent képeken látható bibliai szereplőket.

A Jézus és tanítványainak életét bemutató A kiválasztottak című amerikai kosztümös filmsorozat mind a négy évada magyar szinkronnal látható a Dunán szeptember 7-től, szombatonként 16 órától.

A kiválasztottak filmsorozat négy évada magyar szinkronnal szeptember 7-től, szombatonként 16 órától látható a Dunán.

Ajánljuk még