Az elismeréseket a 2017-2018-as évadtól a Honthy-díjat odaítélő bizottság minden színházi évad lezárását követően ítéli oda a Budapesti Operettszínház művészeinek és munkatársainak az évadban végzett kiemelkedő munkájuk elismeréseként.
A díjátadón jelen volt Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára. Az elismeréseket Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, valamint a Honthy-díj bizottság képviseletében Eleni Korani és Molnár Zoltán adta át.
A 2023-2024-es évadban az év férfi főszereplője Dolhai Attila lett a Carmen című előadás García késdobáló szerepért. A női főszereplő díját Dancs Annamária kapta a Carmen előadásban a címszereplő alakításáért.
A legjobb férfi karakterszereplőnek Erdős Attilát választották Az Orfeum mágusa című előadásban Lazarovits Zdénkó bácskai mágnás megformálásáért, a női karakterszereplő Széles Flóra lett, aki a Carmenben Katarinát, a polgármester lányát játszotta.
Az évad alkotója díj elismerést Berzsenyi Krisztinának ítélte a bizottság Az Orfeum mágusa jelmezeinek tervezéséért, a Backstage díjat pedig Bodor Ákos világítástervező, fővilágosító-helyettes vehette át.
Idén posztumusz Honthy-díjat is odaítéltek, a júniusban elhunyt színésznek, operett- és operaénekesnek, Vadász Zsoltnak,
akit azóta a Budapesti Operettszínház örökös tagjának választottak. A díjat özvegye, Lukács Anita vette át.
Az eseményen a főigazgató bejelentette, hogy az eddigi raktárszínházat Lehoczky Zsuzsa Kisszínpadnak nevezik át a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar színművésznő tiszteletére.
A Honthy-díj a Budapesti Operettszínház, valamint a magán- és vállalati szféra együttműködésében, Eleni Korani művészettörténész, az Ernst Galéria tulajdonosa által kezdeményezett elismerés. Az alapítók és a díjat odaítélők fontosnak tartják ösztönözni a magyar nemzeti operettjátszás hagyományainak Honthy Hanna szellemi örökségéhez méltó folytatását, a nemzeti dalszínház méltóságának reprezentálását, a színházban folyó művészeti munka minél szélesebb körben történő bemutatását mind a hazai, mind a nemzetközi nyilvánosság előtt.
A díj egyedi kisplasztika, amely egy női fejet mintáz.
Kiemelt kép: A Budapesti Operettszínház művészei leleplezik Honthy Hanna bronzszobrát 2016. február 22-én (Fotó: MTI/Mohai Balázs)