A Bikini alapítója, Németh Alajos Lojzi nagycsaládban nőtt fel. Szüleivel és két testvérével a vakációkat jellemzően a börzsönyi nyaralójukban töltötték – emlékezett vissza a Máté Péter-díjas zenész, A Dal 2024 zsűritagja a Duna nyári műsorának, a Hogy volt?! – Nyári emlékek idei évadának első vendégeként.
Mint mondta, az egyik kedvenc időtöltésük bátyjával azonban az volt, hogy hangszerboltba jártak, és közben zenei karrierről álmodoztak.
Az akkor távolinak tűnő zenei jövő hamar valósággá vált: elvégezte a Zeneakadémia Bartók konzervatóriumának jazz tanszakát, mindössze 17 és fél éves volt, amikor bekerült az Interbrass együttesbe, később a Mini basszusgitárosaként folytatta, és 1982-ben az ötlete nyomán megalakult az Ős-Bikini.
„Sokan azt gondolják, hogy a női ruhadarabra utal a zenekar neve, ami egyébként nem is lenne rossz, mert a fanyar humor megvan a zenekar dalszövegeiben, de a névválasztásunk azért ennél komolyabban alakult. Nagy Feróval tanakodtunk, hogy mi legyen a zenekar neve. A Beatrice örököseként mindenképpen »b« betűvel kezdődő szót kerestünk, és így jött a Bikini név, a Bikini-szigetre utalva, ahol atomkísérleteket végeztek az amerikaiak. Hogyha a patkány túléli az atomrobbantást, akkor a mi nevünk is élje túl a korokat. Úgyhogy így lettünk Bikini”
– osztotta meg a zenekar elnevezésének történetét Németh Alajos „Lojzi”.
A zenész hozzátette, sok szép emléket őriz az Országos Rendező Iroda (ORI) által szervezett koncertekről és turnékról, de az igazi pihenést számára azt jeleni, amikor a tengerparton lehet, régi kedvence a horvát Kvarner-öböl. A teljes beszélgetés újranézhető a Médiaklikken, amelyen 60 napig újranézhető a Hogy volt?! – Nyári emlékek valamennyi epizódja.
A folytatásban többek között Debreczeni Ferenc, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, dobos, az Omega tagja; Takáts Tamás, Máté Péter-díjas bluesénekes; Földes László (Hobo), Kossuth-díjas és Petőfi Zenei Életműdíjas előadóművész, dalszerző; valamint Szulák Andrea Máté Péter- és eMeRTon-díjas előadóművész mesélnek legkedvesebb nyári élményeikről.
Nyári emlékek – Hogy volt?! különkiadás – vasárnaponként 18:45-től a Dunán.