Aktuális

Észak-koreai katonák átlépték a határt, Dél-Korea figyelmeztető lövéseket adott le

Szerdán kezdődik a Magyar Mozgókép Fesztivál, a MOZ.GO

Szerdán kezdődik a Magyar Mozgókép Fesztivál, amelyen mintegy száz filmet mutatnak be; a szombaton záruló MOZ.GO fesztivál Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban várja a közönséget.

A beszélgetés alább hallgatható vissza.

Interjú

 

Káel Csaba mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos kedden a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta: a fesztivál új nevet kapott: az idén MOZ.GO elnevezéssel rendezik meg, ami kifejezi az ágazat dinamizmusát, fejlődését.

Kiemelte: ez a magyar mozgókép ágazat legnagyobb éves seregszemléje, amely már négy éve minden mozgóképes terméket, a televíziós mozira és a streaming szolgáltatásra szánt alkotásokat is bemutatja.

Káel Csaba hangsúlyozta, hogy csaknem száz filmet vetítenek, nemcsak új produkciókat, hanem klasszikus filmeket is, kapcsolódva például az életműdíjakhoz.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy van-e „magyar iskola”, elmondta: 1901 óta létezik magyar filmgyártás. „Ez az elmúlt 123 év: ez egy magyar iskola” – fogalmazott, megemlítve, hogy a magyar filmgyártás rengeteg világhírű filmest adott a világnak, a magyar mozgókép ágazatra most is kíváncsiak a világban.

Közben a formák jelentősen változtak, hiszen most már nemcsak mozifilmekről beszélünk – tette hozzá.

Szólt arról, hogy a koronavírus-járvány miatt a mozik látogatottsága jelentősen csökkent, ezért megpróbálnak olyan programokat szervezni, amelyek visszacsalogatják az embereket a filmszínházakba. Kiemelte: a MOZ.GO fesztivál is ilyen esemény, hiszen három Balaton környéki városban, Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban zajlik, kilenc helyszínen, nemcsak zárt mozitermekben, de balatoni helyszínen, akár strandon is vetítenek filmeket.

A lehető legszélesebb spektrumra törekszenek – mondta Káel csaba, kiemelve: minél több platformon, minél több formában és megközelítésben szeretnék bemutatni a fontos történeteket.

Törekvéseik sikerét mutatja például, hogy A nemzet aranyai című dokumentumfilm csaknem 100 ezer nézőt csalt a mozikba, a Semmelweis című film pedig csaknem 350 ezer nézőt vonzott. Kiemelte a Lefkovicsék gyászolnak című filmet is, amelynek nézettsége meghaladta a 30 ezret.

Fontos, hogy a saját történeteinket a televíziós és a streaming felületeken is bemutassuk – hangsúlyozta. Beszélt arról is, hogy a fesztiválon két különleges bemutatót is tartanak: a S.E.R.E.G. című, a mai katonaéletről szóló sorozat premierjét, emellett bemutatnak a jövő évben érkező Hunyadi című, 10 részes történelmi sorozatból is részeket.

A programok közül az új bemutatók mellett a szakmai beszélgetéseket, valamint a szombati díjátadót emelte ki. Elmondta: az ötfős zsűri elnöke Ternovszky Béla rajzfilmrendező, a díjátadót a veszprémi színházban rendezik meg.

A fesztiválon lesz a premierje az Ők tudják, mi a szerelem című játékfilmnek Rátóti Zoltán és Tősér Ádám rendezésében, Udvaros Dorottyával és Blaskó Péterrel a főszerepben. Az eseményen Hubay Miklós azonos című művének 1964-es feldolgozása június 14-én látható a veszprémi Hangvilla nagytermében. Az Ők tudják, mi a szerelem című legendás tévéjátékot Ádám Ottó rendezte, a főbb szerepeket Schütz Ila, Haumann Péter, Tolnay Klári és Sinkovits Imre alakítja.

Június 15-én a veszprémi Expresszóban lesz műsoron a Hollywoodban Andre de Tóth néven ismertté vált Tóth Endre Semmelweis című fekete-fehér, 1939-es játékfilmje; a vígjáték, a melodráma és a horror árnyalatait is kidomborító alkotás fő szerepében Uray Tivadar látható.

A fesztivál idei életműdíjasaihoz kapcsolódóan szerepel a programban június 13-án Elek Judit Sziget a szárazföldön című filmjének restaurált változata, míg az Agórában a Gulyás Buda által fényképezett Csak szex és más semmi, a balatonalmádi strandon a 20 éves Kontroll című film lesz látható, amelynek fénymegadója Deimanik Tamásné Baba volt. A veszprémi Expresszóban vetítik az Angi Vera című filmet, amelynek zeneszerzője Selmeczi György. Június 15-én a nemrég elhunyt Eötvös Péter zeneszerző és Piros Ildikó életműdíjas tiszteletére a füredi Balaton mozi az Oscar-jelölt Macskajáték felújított változatát tűzi műsorra.

A fesztivál a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program szervezésében, a Magyar Filmakadémia védnökségével valósul meg.

Ajánljuk még