Aktuális

Lovasbalesetet szenvedett a brit hercegnő, agyrázkódással került kórházba

Hallgassa vissza – Hazaszótár: Percemberkék

A szerző előadásában hallható a Kossuth Rádióban Demeter Szilárdnak, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának A valahol szabadsága – Rendhagyó hazaszótár című kötete alapján készülő jegyzetsorozata. Az Ady Endre verse által ihletett Percemberkék című fejezet a Vasárnapi újság június 2-i adásában hangzott el.

Engedjék meg, hogy elmondjam Ady Endre múzeumigazgató beszédét. Ugyanis folyamatos jelenben élünk. A szórakoztatóipar és a konzumidiotizmus nap mint nap arra késztet, hogy új és újabb dolgokat próbáljunk ki, vegyünk meg majd dobjuk a szemétre. Minden reggel úgy kelünk fel, mintha tiszta lappal indulnánk, ami tegnap történt, azt már elfelejtjük. Nem mellékesen ezt egyébként az orvostudomány nem tiszta lapnak, hanem amnéziának hívja.

Ahogyan Ady lényeglátóan megfogalmazta: most percemberkék dáridója tart.  

Demeter Szilárd Percemberkék című jegyzete a Kossuth Rádióban.

 

Tegyünk fel tehát azt kérdést, ami sok percember feltesz magában: miért kell nekünk kiásnunk régi korok letűnt emlékeit, ha a helyén teniszpálya is lehetne? Nem mindegy nekünk, hogy rég elporladt eleink hogyan éltek, hogyan haltak, milyen tárgyi környezet vette őket körül? 

Hogy múzeumigazgatóként nekem nem mindegy, az talán még érthető. De miért nem mindegy annak a sokmillió magyarnak, aki évente ellátogat a múzeumainkba? Mert a KSH adatsorai szerint a leglátogatottabb kulturális intézmények között ott találjuk a múzeumainkat, éves összesítésben több mint tízmillió látogatót fogadunk, bizony.

Nekik miért nem mindegy?

Nekem erre van egy válaszom, amit tételmondatszerűen szoktam mantrázni: ha bemegyünk egy múzeumba, jobb emberként jövünk ki. Ha bemegyünk egy magyar múzeumba, jobb magyarként jövünk ki. Ebből következően – feltételezem – sokmillió magyar jobb ember és jobb magyar szeretne lenni. Vagy legalábbis szeretnék ebben hinni. Szeretném azt hinni, hogy abból a tényből, miszerint a világ nem tökéletes, mi, magyarok azt a feladatszabó következtetést vonjuk le, hogy akkor itt a lehetőség a világot jobbá tenni. Ebben azért merek hinni, mert akárhol ásunk a Kárpát-haza területén, ennek bizonyítékait találjuk.

Mintha minden valaha élt és csak eztán születendő magyar számára időtlen korparancsként fogalmazta volna meg Ady Endre a következő kategorikus imperatívuszt: „Őrzők, vigyázzatok a strázsán, / Az Élet él és élni akar, / Nem azért adott annyi szépet, / Hogy átvádoljanak most rajta / Véres s ostoba feneségek.”

Ha van a magyar nemzetnek küldetése, akkor ez az. 1100 esztendeje vigyázunk a strázsán, védjük és gazdagítjuk Európát. 20 éve az Európai Unió hozzáadott értékeiként ugyanezt tesszük. Tettük ezt békeidőben, tesszük most is, amikor egyre többször, egyre természetesebben mondjuk ki azt a szót, ami ellenében létrejött az Unió. 

Ez a szó: háború.

Ady így folytatja: „Oly szomorú embernek lenni / S szörnyüek az állat-hős igék / S a csillag-szóró éjszakák / Ma sem engedik feledtetni / Az ember Szépbe-szőtt hitét / S akik még vagytok, őrzőn, árván, / Őrzők: vigyázzatok a strázsán.”

Ady ezt a versét 1915-ben írta, amikor már benne voltunk az első világháborúban. Ady Endrének viszont volna még egy direktívája, amit még a világégés előtt fogalmazott meg, de ami felülírja a percemberek dáridóját, ezzel zárnám:

„Most perc-emberkék dáridója tart, / De építésre készen a kövünk, / Nagyot végezni mégis mi jövünk. / Nagyot és szépet, emberit s magyart.”

Ilyen a magyar árvaság: építésre készen állunk a strázsán. Erről szól 1100 év magyar történelme, és erről fog szólni a következő ezer esztendőnk is. 

Kiemelt kép: Ukrajna-szimpatizáns az amerikai törvényhozás épületénél, a Capitoliumnál, miután a szenátus megszavazta az Ukrajnának szánt újabb segélycsomagot 61 milliárd dollár értékben, 2024. április 23-án (Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds)

Ajánljuk még