Interjú

Kövesse nálunk élőben Orbán Viktor rádióinterjúját

Tizedik alkalommal rendezik meg a Duna Napokat Torockón

Tizedik alkalommal rendezi meg a Duna Médiaszolgáltató a Duna Napokat az erdélyi Torockón: a péntektől vasárnapig tartó, jubileumi rendezvényen színes kulturális programok várják az érdeklődőket.

A nemzeti összetartozás napja alkalmából szervezett kulturális rendezvénysorozat célja, hogy a magyarlakta vidékekről érkező művészek előadásaival, koncertjeivel, kicsiknek és nagyoknak szóló programjaival erősítse a nemzeti összetartozás érzését, bemutassa a külhoni magyarság szellemi örökségét, ezzel is erősítve az anyaországgal való kapcsolattartást.

A jubileumi eseményre hagyományos és új programokkal is várják az érdeklődőket. Az Irány a Székelykő! mottóval rendezendő, 10 kilométeres futóverseny házigazdája Szép Zoltán sítájfutó lesz; minden versenyző érmet és oklevelet, a győztesek serleget is kapnak.

A rendezvény alkalmából az Europa Nostra-díjas Torockóra települ a Dankó rádió és élőben teljesíti a hallgatói kívánságokat, és onnan szól majd a Jó ebédhez szól a nóta is.

A legkisebbeket gyermeknapi műsorok, foglalkozások, mese és fotófal, gyerekpihenő és a Kaláka együttes koncertje szórakoztatja. A gasztronómia amatőr rajongói idén is főzőversenyen bizonyíthatnak, a házigazda Kárász Róbert és a Szomszédnéni Produkciós Iroda lesz.

A rendezvény pénteki és szombati napján a zenei élet közkedvelt együttesei és előadóművészei lesznek hallhatók, köztük a kolozsvári magyar opera művészei, Pál István Szalonna és Bandája, a Bagossy Brothers Company, az Ismerős Arcok, a Titán együttes, a hagyományos szombat esti Összetartozás koncerten Pál Eszter, Varga Miklós és Vikidál Gyula lép fel.

Az unitárius templomban idén is megtekinthető lesz a Szent Korona másolata. A programot kézműves foglalkozások és mesterségbemutatók is színesítik.

„Mert számtalan a kincs, ami összeköt bennünket. Mert bár határok szakítottak szét bennünket több mint száz évvel ezelőtt, nemzeti egységünk gazdagsága megmaradt: mesterségek tudói, hagyományok őrzői, a szellemi örökség ápolói mind-mind gazdagítják magyarságunkat. És ennek a torockói Duna Napokon mindannyian részesei lehetünk”

– idézték Altorjai Anitát, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közleményében.

A Duna Napok mellett a külhoni magyarság elismert kulturális központját jelentő Duna-Ház is 10. évfordulóját ünnepli.

A 2014-ben megnyitott épületet egy évvel korábban mentette meg a teljes pusztulástól a Duna Médiaszolgáltató azzal a céllal, hogy a közmédia küldetésének megfelelően, az intézmény programjaival is segítse megőrizni a külhoni magyarság szellemi örökségét, és megismertesse azt a Kárpát-medencében és a világ más szegleteiben élő nemzettársakkal.

Kiemelt kép: A Csombordi Pipacs Néptánccsoport Molnár Márton helyi adatközlõ néptáncát adja elõ a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által szervezett VIII. Duna Napon az erdélyi Torockón 2022. június 4-én. (Fotó: MTI/Kiss Gábor)

Ajánljuk még