Időjárás

Megérkezett a vihar a fővárosba, az ország déli fele már elázott

Püski István: Nincsenek biztató jelek, bezárhat a Püski Könyvesbolt

| Szerző: Udvardy Zoltán
Megdöbbentő hírként érte a konzervatív, nemzeti érzelmű olvasóközönséget, hogy bezárhat a Püski Sándor által 1939-ben Magyar élet Könyvkiadó néven alapított Püski Kiadó könyvesboltja. A hirado.hu az alapító fiát, a legendás könyvüzletet 2009 óta vezető Püski Istvánt kérdezte a bolt fennmaradásának esélyeiről és a kiadó történetéről.

– Hogy áll most a Püski Könyvesbolt ügye, megmenekülhet-e az üzlet a bezárástól?

– Egyelőre minden bizonytalan. Semmi olyan nem történt, ami bizakodásra adhat okot. Volt olyan szervezet, amely hetekkel ezelőtt támogatást és ezzel kapcsolatos megbeszélést ígért, majd ismét egy több héttel későbbi időpontot adtak meg a találkozóra.

– Hogy jutott ide a bolt, mi az oka a kialakult helyzetnek?

– Tíz év alatt minden esztendőben tíz százalékkal csökkent a forgalom. Ez a jelenség egyébként általánosnak mondható, és számos kiadót érint a könyvpiacon. Még 1993-ban egy Németországban élő magyarral beszélgettem, aki csodálkozott a hazai könyvkiadás példányszámain, mondván, hogy náluk egy nemzetközi hírű költőnek 300 példányban jelenik meg könyve. Mi most érkeztünk el idáig. Persze nem a ponyváról beszélek.

– Mióta működteti a Püski Könyvesboltot?

– Édesapám 2009-ben hunyt el, attól kezdve viszem önállóan a boltot. 1998-ban költöztem haza Amerikából, akkor kapcsolódtam bele a bolt munkájába, s mivel 2008-tól apám nem volt mozgásképes, már csak a fontosabb döntéseket hozta meg, ugyanis elméje mindvégig tiszta maradt.

– A Püski Kiadó viharos története követte a 20. század eseményeit: édesapja igen nehezen, bebörtönzése után érte el – a kommunista rezsimmel küzdve – a külföldre települését, s ez gyermekei esetében sem ment könnyen. Ön mikor követhette a családot Amerikába?

– Hosszú huzavona után, családegyesítés címén sikerült ezt elérni 1976-ban.

– A legendás Püski Könyvesboltot államosították 1950-ben – mi biztosította az ön megélhetését?

– Végzettségemre nézve szobrász, keramikus vagyok. Az iparművészeti gimnáziumban végeztem a kerámia szakot. Édesapám is keramikusként dolgozott 1950-től 1970-ig, amikor kiköltöztek. Amikor a könyvesboltot államosították, Medgyesy Ferenc szobrászművész kereste meg, hogy segítsen. Apám kitanulta egy kicsit a keramikus szakmát és Medgyessy szobrait másolták, ez jelentette számukra a megélhetést. Gyerekkoromban innen ismerhettem meg én is az agyagot.

„Édesapám 2009-ben hunyt el, attól kezdve viszem önállóan a boltot” (Fotó: hirado.hu/Horváth Péter Gyula)

– Ezek szerint nem a megélhetés űzte Amerikába.

– Rászorulva egyáltalán nem voltam az Amerikába távozásra, jól megéltem, mint keramikus, kiállításaim voltak. Édesapámék szorultak segítségre, azért mentem. Ahhoz viszont ragaszkodtam, hogy – éppúgy, mint ők – kivándoroljak, ne pedig kiszökjek oda. Addig vártam, addig kínlódtam, amíg meg nem engedték a kivándorlást.

– Már akkor is élénken bekapcsolódott a New Yorkban újranyitott könyvesbolt munkájába. Mivel foglalkozott?

– Mindenes voltam: a boltban árusítottam a könyveket, postáztam őket, segédkeztem a tördelési munkákban, fuvaroztam az előadókat.

– Több neves előadó érkezett akkor a kommunista diktatúra Magyarországáról. Kikkel találkozott, beszélgetett közülük?

– Nem győzném felsorolni: Csurka István vagy Csoóri Sándor mellett még Pozsgay Imrét is fuvaroztam New Yorkban, 1983-ban.

– Az hogy történt?

– Én voltam a kalauza, rengeteget beszélgettünk.

– Az édesapjából áradó rendíthetetlen derűt és nyugalmat sokan emlegetik. Hogy tudta jó kedélyét megőrizni az üldöztetés, a kényszerű emigráció ellenére?

– Úgy mondhatnám, édesapám „egy-ügyű” ember volt. Tehát neki csak egyetlen ügye volt. Ennek következtében soha nem volt kétsége, hogy mit csinál. Emiatt aztán – bár láttam én azért mérgesen is – a derűt, a nyugalmat meg tudta őrizni. Hogy csak egy példát mondjak: 1960 körül tizenévesen, megkérdeztem: mit szól ahhoz, hogy több barátja is megalkudott a hatalommal, pozíciókat vállalt. Erre csak annyit mondott: „Ők úgy gondolják, hogy tudnak belülről segíteni, én azt gondolom, hogy nem.” Nem mondta, hogy gazemberek, vagy hogy ez felháborító. Amikor pedig a besúgókról kérdeztem, így válaszolt: „Engem nem az érdekel, hogy rólam jelentenek-e vagy sem, hanem hogy azt jelentsék, amit mondok!” Ez rám is hatott. S mint már említettem, nem ezt a szakmát tanultam, de a tisztelet is arra sarkallt, hogy menjek neki segíteni, amikor arra kért.

– „Benne is ragadt” a szakmában: kiknek a könyveit adta ki az elmúlt esztendőkben?

– Többek között Domonkos Lászlónak eddig összesen kilenc könyvét adtuk ki, de említhetem Stanczik-Starecz Ervin kulturális antropológus több könyvét, a legutolsó a szibériai sámánmaszkokról szól. Érdekes szerzőnk a vegyészmérnök végzettségű Győrfi Károly, az ő legfrissebb műve az Európa felszámolásának fő tényezői. Megjelentettem Boross Péterrel, a volt miniszterelnökkel is egy beszélgetés kötetet. Kocsis István erdélyi drámaírónak is számos kötetét kiadtam, az utóbbi kiadások között szerepelt a Kormorán együttesről szóló, Koltay Gábor által szerkesztett „breviárium”. Vannak, akikkel még édesapám kezdte meg az együttműködést, ilyen Döbrentei Kornél a szerzőink között.

– A Püski név kapcsán megkerülhetetlen az 1943-as szárszói konferencia, amelynek létrejötte és megszervezése jórészt Püski Sándornak köszönhető. Van-e valamilyen családi emléke, amely az eseményhez kötődik?

– Nekem 1943 júliusának elején kellett volna megszületnem, ám erre nem voltam hajlandó, emiatt a rendezvény előtt megindították a szülést. Így aztán kéthetesen én is részt vettem a szárszói konferencián.

Balatonszárszó, 1993. augusztus 23. Püski Sándor beszél a szárszói konferencia első napján, a Hullám kempingben lévő konferencia központban, ahol az 50 évvel ezelőtti találkozóra emlékeztek az egykori résztvevők (Fotó: MTI/T. Asztalos Zoltán)

– Különös környezetben nőtt fel, hiszen édesapja számos ma már közismert íróval, akiknek könyveit kiadta, baráti kapcsolatokat ápolt.

– Hogyne, Szabó Lőrinc vagy Veres Péter meghatározta gyermekkoromat.

– Veres Péter is?

– Utólag sokan szidják őt, de tény, hogy ha ő nem lett volna, akkor édesapám biztos, hogy nem éri meg 1956-ot. Sokszor letartóztatták ugyanis édesapámat az 50-es években, és minden alkalommal Veres Péter hozta ki őt a börtönből. Két hét után, egy hét után, amikor hogy sikerült.

„Egyelőre minden bizonytalan. Semmi olyan nem történt, ami bizakodásra adhat okot” (Fotó: hirado.hu/Horváth Péter Gyula)

– Szabó Lőrinccel is családias kapcsolatban álltak?

– Édesapám adta ki 1946-ban Tücsökzene című életrajzi versfolyamát. Nagyon jó barátságban voltunk vele, gyermekként nagy élmény volt őt hallgatni, egy csodálatos ember volt.

– Fiai is a boltot viszik tovább, ha jól tudom.

– Valóban, Csaba a könyvesboltban dolgozik, ő foglalkozik a vevőkkel és a postázással, Attiláé a nyomdai rész.

– Talán megérett rá ismét a helyzet: elképzelhetőnek tart-e egy újabb szárszói találkozót?

– Nem. Nem sok értelme van, hiszen ma már nem népi mozgalom van, a korabeli értelmezésben ma már nem nagyon beszélhetünk harmadik útról. Nem az már a kérdés, mint 1943-ban, hogy kapitalisták vagy kommunisták legyünk-e, hanem hogy nemzetben gondolkodunk-e vagy sem. Ez a kérdés. Azt a bizonyos, korábbi harmadik utat talán a jelenlegi kormányzat képviseli, hiszen próbál nemzetben gondolkodni. A baj az, hogy a nemzetben gondolkodót ma szélsőjobboldalinak tartják. Olyan erőteljes ez ügyben a társadalmon belüli szembenállás, hogy főleg emiatt nem látnék egy újabb szárszói tábort megszervezhetőnek.

Kiemelt kép: Püski István a Püski Kiadó könyvesboltjában 2024.05.07-én (Fotó: hirado.hu/Horváth Péter Gyula)

Ajánljuk még