Itt volt az ideje, hogy a Petőfi és a Dankó Zenei Díjai után a Bartók Rádió is díjat alapíthasson és átadhassa zenei elismeréseit – mondta el Devich Márton, a Bartók Rádió csatornaigazgatója a műsorban.
A díjat a figyelemfelkeltés mellett hagyományteremtő céllal alapították, s hogy elismerjék ennek a területnek a kiválóságait, hiszen rengeteg fantasztikus magyar előadóművész van mind a dzsessz, mind a komolyzene területén
– hangsúlyozta, hozzátéve: minden évben olyan zenei műhelyeket, előadó- és alkotóművészeket szeretnének jutalmazni a komolyzene és a dzsessz területéről, akikkel szoros kapcsolatban állnak, akiknek a felvételeit rendszeresen sugározzák, akik gyakran megfordulnak a Bartók Rádió stúdiójában.
Kapcsolódó tartalom
Az elismeréseket tizenegy kategóriában adják át, a 2023-as évre vonatkoztatva díjban részesül egyebek mellett az év karmestere, az év zenei együttese, az év zeneszerzője, az év énekművésze, az év zenei eseménye és az év hangversenye. A kitüntetések között szerepel az év életműdíjasa, valamint a Babos jazz előadói díj és a Vukán György jazz alkotói díj is.
A zártkörő díjátadó műsort május 22-én rendezik a Budapest Music Centerben, ennek felvételét a nagyközönség is láthatja-hallhatja május 25-én a Bartók Rádióban és a Dunán, valamint május 26-án az M5 kulturális csatornán
– mondta el a csatornaigazgató.
A gálaműsorban fellép mások mellett a Magyar Rádió Gyermekkórusa, Bogányi Gergely zongoraművész, az In Medias Brass rézfúvós kvintett, a Mikrokozmosz és a Sárik Péter Trió, a Quartetto Speranza és Szepesi János klarinétművész. Az esten az idén márciusban elhunyt kétszeres Kossuth- és Prima Primissima díjas zeneszerzőről, Eötvös Péterről is megemlékeznek. A műsorvezető Morvai Noémi és ifjabb Bazsinka József lesz, Becze Szilvia pedig interjúkkal színesíti az adást – ismertette a részleteket Devich Márton.
A kiemelt kép illusztráció.