A Dankó Rádió Jó pihenést! című hétvégi magazinjában Nádas György szerkesztő-műsorvezető Kohánszky Roy dalszerző, zenész, énekessel és nevelt lányával, közös zenekaruk, a Roy Galeri dalszerző-énekesével, Millie-vel beszélgetett. A párost a Duna nézői is jól ismerhetik, hiszen a nemzeti dalválasztó, A Dal elmúlt két évadában is döntőbe jutottak a Roy Galeri aktuális szerzeményeivel. Roy és Millie kapcsolata régre nyúlik vissza, a lány zene iránti fogékonysága már korán megmutatkozott.
„Otthon és utazás közben is mindig szólt valamilyen zene. Millie hamar megtanulta a szövegeket” – emlékezett vissza múltbéli családi életükre Roy. Az énekes hozzátette, Millie tizenévesen több dalt írt, ezek közül egyen jelenleg is dolgoznak, hogy kiadhassák.
Millie életének nemcsak Roy, hanem a világsztárok mellett személyi testőrként dolgozó édesapja által is a kezdetektől része volt a zene. A Jó pihenést című műsorban elmesélte, egy Pink Floyd koncerten döntötte el, zenei területen szeretne dolgozni.
„A legendás angol rockegyüttessel régóta dolgozik édesapám. Egy 2016-os koncerten történt, hogy megpecsételődött a sorsom. Van egy vokalistáknak szánt dal, amelyet a keverőpult mellől hallgattam, az élménytől libabőrös lettem. Utána rögtön mondtam édesapámnak, hogy én is énekes szeretnék lenni” – mesélte, hozzátéve, hogy több elérhetetlennek tűnő világsztárral is megismerkedhetett édesapjának köszönhetően.
Ilyen volt a hatszoros Grammy-díjas angol zenész, Peter Gabriel is, igaz „találkozásukkor” még nagyon kicsi volt.
„A fotón pici babaként vagyok látható, Peter Gabriel a backstage-ben felvett az ölébe, és én megfogtam a szakállát. A mai napig kint van a polcon ez a kép.”
A teljes beszélgetés újrahallgatható a műsor Médiaklikk-oldalán.
Jó pihenést! – Nádas György reggeli műsora minden hétvégén, érdekes vendégekkel, magyarnótákkal, operettekkel és örökzöld slágerekkel.