A galéria keddi közleménye szerint nagy érdeklődés övezte Kondor Béla Két fej (Modell eresztés) című ikonikus festményét, amely negyven év után tűnt fel váratlanul az aukciós piacon. Az 1958-ban készült kép a művész teljes eszköz- és szimbólumtárát felvonultatja.
A fiatalon elhunyt, értékes életművet maga után hagyó Kondor Béla alkotása 38 millió forintos kikiáltási árról indult.
Az aukciós tételek között szerepelt még Gábor Jenő életének egyik főműve is, a Július 14. Párizsban című monumentális festmény, amely az art deco egyik kiemelkedő darabja.
A látványos és színes alkotáson egy utcabál elevenedik meg. Gábor Jenő egy olyan pillanatot festett meg, amikor a párizsiak önfeledten ünnepelték a forradalom napját. A mozgalmas utcai jelenetet szoborszerűen megformált táncoló alakok és színek halmozása jellemzi, amely a legjobb francia festészeti hagyományokat eleveníti fel. Az 1920-as évek végén keletkezett festmény 80 millió forintért kelt el.
Kapcsolódó tartalom
Az elmúlt évek trendjeinek megfelelően rengeteg online licit érkezett a világ minden tájáról, többek közt Amerikából, Svájcból és Angliából is.
A Virág Judit Galéria tavaszi árveréssorozata május 14-én folytatódik.
A kiemelt kép illusztráció.