Rekordszámú, több mint hatszáz jelentkezőből választotta ki a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány a legígéretesebb hallgatókat a Sportkommentátor Programjára. A többkörös felvételi eljárás után 22 fő kezdhette el a hangsúlyosan gyakorlatorientált képzést, amely során a sport-televíziózás alapjait az M4 Sport világszínvonalú technológiával felszerelt stúdiójában hazánk legismertebb szakembereitől sajátíthatják el.
„Nem hagyományos iskolai keretek közt zajló képzésen vesznek részt, hiszen ezt a szakmát nem lehet tankönyvekből elsajátítani, nem lehet lemodellezni egy élő adást, azt az izgalmat csak éles helyzetben lehet átélni, amikor felvillan a piros lámpa. Ennek a szakmának az a lényege, hogy mesterektől, mentoroktól ellesd a fortélyokat és gyakorlatban próbáld ki magad”.
Ezt biztosítja a felvételt nyert tehetségeknek a Sportkommentátor Program. Ennek során – a többi közt – a tanulók beülhetnek egy mentor mögé hospitálni, megtapasztalhatják a műhelymunka fontosságát, és próbaközvetítéseken tesztelhetik magukat. Minderről egyéni értékelést és visszajelzést kapnak.
„Nyakunkon a nyár, júniusban kezdődik a magyar labdarúgó-válogatott részvételével az Európa-bajnokság, majd jön a párizsi olimpia, a tanulók akár már ezeknek a nagyszabású sporteseményeknek is részesei lehetnek”
– mondta Mohay Bence, hozzátéve, ehhez a szakmához tudás, szorgalom és alázat szükséges.
A teljes beszélgetés újranézhető a Család-barát Médiaklikk-oldalán.
Család-barát – hétköznap 9:35-től és 11 órától a Dunán.