Tematikus műsorokkal élteti a száz évvel ezelőtt született Szenes Iván dalszerző emlékét és örökségét a közmédia.
A Duna és Duna World műsorán látható Nemcsak a húszéveseké a világ című rövidfilmekben minden idők legtöbbet játszott szerzőjéhez fűződő személyes történeteiket mesélik el színművészek, zenészek, műsorvezetők, többek között Kovács Kati, Korda György, Bodrogi Gyula, Nagy Feró, Frenreisz Károly vagy Bangó Margit.
Fodor Imre, a Duna Család-barát című műsorának egyik házigazdája családi vonatkozású emlékét idézte fel. Nagyapja 1956-tól a József Attila Színház igazgatója volt 1975-ig, halála napjáig. Az évadokat mindig zenés vígjátékokkal zárták, a darabokhoz a szövegkönyvet Szenes Iván írta. Itt gyökerezik ismertségük.
„Nagyapám 1975-ben egy premierre tartva a színház lépcsőjén infarktust kapott és meghalt a kedves színészei lábánál, annál az intézménynél, ami a mindene volt. Édesapám akkor a húszas évei elején járt, még egy fiatal srác volt, azt sem tudta, hogy mivel szeretne foglalkozni. Szenes Iván attól kezdve pótapja lett édesapámnak, maximálisan odafigyelt rá, karrierjére és magánéletére is. Közvetett módon édesanyámat is Szenes Iván által ismerte meg, úgyhogy, azt kell mondanom, még az én létezésem is valahol Szenes Ivánnak köszönhető” – mesélte Fodor Imre.
Azt is elárulta, Szenes Iván nagy játékos volt, lóversenyen is szeretett fogadni. „Az ember, felnézett a tribün jobb oldalára, ha kint volt, ott állt mindig Szenes Iván”. A teljes adás újranézhető a Médiaklikken.
Az évforduló alkalmából a közmédia egész évben tisztelettel adózik Szenes Iván emléke előtt, hogy felhívja a figyelmet az alkotó megkerülhetetlen jelentőségére a magyar könnyűzene és kultúra világában.
Nemcsak a húszéveseké a világ – a Duna és a Duna World műsorán.
Kiemelt kép: Fodor Imre (Fotó: MTVA/Sárosi Zoltán)











