– Kilencvenéves lenne Csurka István. Csak én érzem úgy, hogy – bár 12 éve elhunyt – mintha nem csak „lenne”, mintha valamiféle jelenléte volna érzékelhető?
– Úgy veszem észre, hogy fokozódó jelenléte valóban érezhető. A minap volt egy rádiós beszélgetés felvétele és ott elmondtam, hogy egy Csurka-reneszánsz hajnalán vagyunk.
Domonkos László (Forrás: hirado.hu)– Politikai szereplése háttérbe szorította a drámaíró Csurkát, pedig abban a legvérmesebb színikritikusok is egyetértettek, hogy e téren kiemelkedőt, maradandót alkotott. Mennyiben lehetnek ma is aktuálisak az adott korszak körülményei között játszódó darabjai?
– Drámai életművét nem így közelíteném meg, ugyanis az igazán jó drámák soha nem az aktualitáshoz kötődnek. Csurka a Kádár-rendszert ábrázolta, darabjaiban a rendszer típusai és klasszikus élethelyzetei jelennek meg – csakhogy hibás az a felfogás, mely ezeket a színdarabokat kizárólag a kor aktualitásaihoz köti. Mindenfajta korról, korszakról szóló helyzetjelentés, ha megfelelő mélységű, akkor időtlen. Nem lehet azt mondani róla, hogy idejétmúlt, mert már nem abban a világban élünk; hol van már a Kádár-rendszer?
– Pedig gyakran olvasható éppen ez a megközelítés Csurka életművével kapcsolatban, hogy darabjai a Kádár-korról szóló, mára elavult munkák.
– A világirodalom talán legismertebb drámaírója, William Shakespeare darabjainál nincs „aktuálisabb” a saját korszakára nézve, hiszen III. Rihárd különféle konfliktusai, darabjainak cselekménye, a szereplők életkörülményei erősen kötődnek ahhoz a történelmi helyzethez. Csakhogy egy pillanatban III. Richárd kimondja: „Úgy döntöttem, hogy gazember leszek”, s innen a darab időtlenné válik.
Esztergom, 1962. augusztus 15. Csurka István forgatókönyvíró a forgatókönyv egyik szövegrészét beszéli meg Fejér Tamás rendezővel a Budapesti Filmstúdió filmje: a Kertes házak utcája című film külső felvételeinek forgatásán (Fotó: Nemzeti Archívum/Bojár Sándor)– Vannak ilyen pillanatok a csurkai életműben? Mely drámákban, színművekben találhatók meg?
– Vegyünk csak három színművet, két jobban és egy kevéssé ismert darabot! A Házmestersiratóban például a darab végén elhangzik az ominózus dal, a Kossuth Lajos azt üzente. Ez annak idején nagy port vert fel. Ennek a megdöbbentő befejezésnek az időtlenségét pedig talán nem is kell hangsúlyoznunk. Egy másik darabját is említeném, melyben talán a legklasszikusabb példa lehet – az Eredeti helyszín című darabot újították fel először a rendszerváltás után, s ez a Karinthy név örök dicsőségére válik.
– Miért említi Karinthyt?
– Karinthy Márton volt ugyanis a legelső, aki 1989 után színpadra mert állítani egy Csurka-darabot, s ez akkor hatalmas tettnek számított. A bemutatóra még a szerző életében, 2011 szeptemberében került sor, az Úristen tehát ezt még megadta neki – ugyanis Csurka 2012 februárjában hunyt el. S abban is valamiféle isteni akaratot vélhetünk felfedezni, hogy éppen ez a darab volt az, amit annyi évtized után bemutattak, hiszen, ez egy klasszikus – éppúgy megtalálható benne a létezéstechnika kifejezés, amely novellisztikáját is meghatározza, ám a darabjaiban még feltűnőbben találkozunk ezzel.
Budapest, 2011. szeptember 21.: Jelenet Csurka István: Eredeti helyszín című színművének próbájából. Az előadást Böhm György rendezésében szeptember 23-án mutatták be a Karinthy Színházban (Fotó: MTI/Kollányi Péter)– Mit jelent ez a szó, a létezéstechnika Csurka műveiben?
– Az író, persze a Kádár-rendszerre hangolva, azt mutatja be, ahogy az ember próbál túlélni, meglenni, vagy akár valamit kibulizni az adott társadalmi, politikai körülmények között. Ezek megint csak időtlen témakörök.
– Három színműről beszéltünk, említett egy kevéssé ismertet is…
– A harmadik darab, amiről kevéssé beszélnek és nem is tartozik talán a legjobb művei közé, de ebből a szempontból nagyon jellemző, az a „Túrógombóc” című. Ez a munka fantasztikus életlátással mutatja meg a Kádár-rendszer „kis világait” – melyekkel más műveiben is foglalkozik. Itt egy rádióstúdióban vagyunk, ahol egy beszélgetős műsor felvétele történik. Behívnak különböző embereket, szociológust, elvtársat – vezető elvtársat, természetesen. A darabban szerepel egy technikus, aki szeret vagánykodni, tenni-venni magát a csajok előtt, s ebből aztán mindenféle balhék robbannak ki, ez lesz a konfliktus alapja. A végén úgy mentik meg a helyzetet, hogy bejön egy néni a kis receptjeivel, és elmondja: hogy kell jó túrógombócot készíteni. Fantasztikus mélységekben mutatja be Csurka ezeket az élethelyzeteket, ezért ez az utóbbi darabja is olyan, amelyet nem lehet puszta aktualitásokhoz kötni.
Budapest, 1971. április 27. Major Tamás Moór Jenő, egyeske és Kállai Ferenc Paál Károly, ketteske szerepében Csurka István Döglött aknák című komédiájának próbáján a Katona József Színházban. A darabot 1971. május 7-én mutatták be Iglódi István rendezésében (Fotó: Nemzeti Archívum/Keleti Éva)– Miképpen kezelte a rezsim ezt a szókimondást?
– Olyannyira kénytelen volt a Kádár-rendszer tolerálni ezeket a fantasztikus színvonalú, egészen kiemelkedő drámákat, hogy – ami még Molnár Ferencnek sem sikerült soha – volt olyan időszak, hogy öt budapesti színház játszott egyszerre, egy időben Csurka-drámát; ilyenre még soha nem volt példa a magyar művelődéstörténetben. S akkor nem beszéltünk a számos vidéki vagy tájelőadásról, s az elszakított területeken bemutatott darabokról. Csurka értett ahhoz, hogy kell „eladni” ezeket a darabokat, s úgy írta meg őket, hogy a betiltásukra nem került sor, pedig voltak „gondok” velük.
Kapcsolódó tartalom
– Őt magát viszont többször is be-, illetve kitiltották, szilencium alá helyezték. Hányszor is?
– Háromszor hallgattatták el, az első volt a szigligeti eset; erről Az esztéta című, szintén méltatlanul keveset emlegetett önéletírásában is megemlékezik. A szigligeti alkotóházban 1973-ban italos állapotban randalírozott, s az ekkor, részegen mondottaknak voltak következményei. A második eset 1986-ban történt, Csurka New York-i meghívása idején.
– Mi tudunk a meghívás körülményeiről, kik invitálták Amerikába?
– Akkoriban ez már elég gyakori eset volt, az 1980-as évek elejétől alakult ki, hogy a nyugati emigráció szervezetei meghívták Csoóri Sándort, Sütő Andrást és más magyar írókat felolvasó körutakra. Ezek a meghívások rendszerint valamilyen nemzeti ünnephez kapcsolódtak, többnyire március 15-höz. Október 23-át nem nagyon merték kockáztatni a meghívottak számára a Magyarországon várható következmények miatt. Nagy Gáspár is így volt kint először nyugaton.
Budapest, 1988. június 7. Csurka István író Megmaradni című drámájának olvasópróbáján a Nemzeti Színházban. A darabot a Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház közös produkcióban állította színpadra június 8-án a Várszínház, Sík Ferenc rendezésében Fotó: (MTI/Ilovszky Béla)– Tehát New Yorkban vagyunk, 1986. március 15-én. Mi történt ezen a napon a felolvasó körútján?
– Csurka egy kitűnő beszédet mond, ott hangzik el először a később kötetének címeként is szereplő kifejezés, az elfogadhatatlan realitás. A nyugati sajtó, így a Szabad Európa Rádió is lecsapott rá, ő pedig nagyon szívesen nyilatkozott. Pusztán az, hogy interjút adott ennek a rádiónak, elég volt a következő szilenciumhoz. Ekkoriban ez kedvelt eszköze volt a hatalomnak: Csoóri Sándor előszava, melyet Duray Miklós híres könyve, a Kutyaszorító elé írt, szintén elhallgattatással, közlési tilalommal járt. Ez viszont nem jelentette azt, hogy nem vállalhatott közszereplést, és ne mehetett volna el egy író-olvasó találkozóra, ha meghívták. Voltak viszont túlbuzgó elvtársak, például olyan megyei párttitkárok, akik egyes írókat hatósági eszközökkel nem engedtek be a saját megyéjükbe, vagy az adott megyében nem engedélyezték az író fellépését. Ez még Végh Antallal, sőt Moldova Györggyel is megtörtént. Sőt, énvelem is, 1987-ben.
– Hogy történt egy ilyen kitiltás?
– Mi például Raffay Ernővel tartottunk volna előadást a szentesi helyőrségi művelődési házban, ám közölték velünk, hogy az előadást nem tarthatjuk meg, és ott a jövőben nem vagyunk kívánatosak.
– Mi volt a Csurkát sújtó „harmadik szilencium?”
– Sajnos ez tartott a leghosszabb ideig, pedig ekkor már a rendszerváltozás időszakában vagyunk. Csurka 1990 januárjában a Vasárnapi Újságban felolvasott Apák és fiúk című jegyzetével került az általa „óriásgömbnek” nevezett, szinte teljes elszigeteltségbe. Azt, hogy elszigetelése emiatt történt, soha nem mondták ki, ahogy ez a szilencium sem volt azonos a korábbiakkal.
Budapest, 1978. december 15. Bánsági Ildikó és Koncz Gábor színművészek jelenete Csurka István Házmestersirató című darabjában, a Vígszínházban. Az előadást Horvai István rendezte (Fotó: Nemzeti Archívum/Horvát Éva)– Már a rendszerváltás után vagyunk, miért beszélhetünk szilenciumról?
– Innentől kezdve nem játszották többé a darabjait. Ez elég jól kimutatható: 1989-ben még játsszák őt a színházak, a jegyzet pedig 1990 januárjában hangzik el. Az 1990-es évben pedig már nem játszanak a színházak Csurka-darabot. S ez 2011 őszéig, az Eredeti helyszín már említett, felújított formában történő bemutatásáig tart. Más tehát ez a szilencium, mint a korábbiak; nem beszélve arról a mocsokáradatról, ami ebben az időszakban rázúdul Csurkára. Korábban Csoórit is számos nemtelen támadás érte, például a Nappali hold című kötete miatt, de a Csurka elleni hadjárat, az író megbélyegzése igen hosszú éveken át tart, és folyamatos. Volt olyan hosszú évek óta ismert kollégám, aki 1993 elején azért szakított meg velem minden kapcsolatot, mert megtudta, hogy Csurkával jó barátságban állok. Ilyen szintet ért el a Csurka elleni hisztériakeltés, amely az író megítélésére sokáig rányomta a bélyegét.
Kiemelt kép: Csurka István író, dramaturg otthonában, 1972 februárjában (Fotó: MTI/Molnár Edit)