„Isten reklámembere Ő, ha ez nem hangzik túl frivolul. Áll az általa megismert dús tárház előtt, s a másutt már annyiszor bebóvlizott emberiséget ékesen, zengzetesen tereli beljebb. S nagy baj az, ha a népség csak bámulja ezt a fényes kirakatot – ha egyáltalán leáll előtte – de úgy tetszik, ide még mindig nincs érvényes valutája.”
Jókai Anna emlékezett meg így Kodolányi Jánosról. Most, a magyar irodalom e kimagasló alakja születésének 125. évfordulóján föltehetjük a kérdést: megszabadultunk-e a diktatúrák butításától, s a piaci, olcsó gagyi bűvöletéből megszereztük-e a belépéshez szükséges „valutát”?
Szerteágazó életművének és izgalmas életpályájának most csak szilánkjait mutatjuk fel. Különös játéka a sorsnak, hogy a százhuszonöt éve, 1899. március 13-án Telkiben született Kodolányi János
édesanyja Martinovics Ignác leszármazottja, Martinovics Ilona volt.
Édesapja, Kodolányi Gyula pilismaróti erdész már 1903-ban elvált feleségétől, s fiával Pécsváradra, majd az ormánsági Vajszlóra költöztek.
Kodolányi műveiben később többször is visszaköszön ez az időszak: a pszichés betegségekkel küzdő édesanya, a zord, a fiú testi hibáján (az Achilles-ín zsugorodása miatt kissé sántított) gúnyolódó apa, aki őt ezért „ólommadárnak” nevezte, vagy a csodaszép ormánsági tájnyelv, amelynek segítségével később az ómagyar nyelvet rekonstruálta Julianus barát című regényében.
Világosságot hozó Sötétség
A középiskolai tanulmányait Pécsett és Székesfehérváron végző író tehetsége már diákkorában megmutatkozik: verseket ír, önképzőköri tag, a Diák-toll című lap szerkesztője. Már 1915 és 1921 között megjelenik három verseskötete is. Apja arra próbálta rávenni, hogy egyetemi tanulmányokat folytasson, ám az író már ekkor elkezdte irodalmi pályáját és családalapítását: 1921-ben elvette Csőszi Matildot, és a fővárosba költöztek. A házaspárnak rövidesen két gyermeke született.
Kilátástalan nyomorukban biztató fénysugár volt, hogy
a Nyugat közölte Móricz Zsigmondnak ajánlott Sötétség című novelláját, s az írás megjelenése nevét egy csapásra ismertté tette.
Móricz ösztönzésére kereste fel tíz novellával a kezdő (ekkor már Vajszlóra visszaköltözött) író Mikes Lajost, a kor egyik afféle mecénását, a fiatal írók egyik közismert támogatóját, akinek Móricz hívta fel a figyelmét az íróra, s aki a Miklós Andor tulajdonában lévő Az Est-lapok irodalmi szerkesztőjeként először juttatta rendszeres publikációs lehetőséghez (elsősorban a Pesti Naplóban).
Kodolányi János a balatonakarattyai nyaralójában. (Fotó: Nemzeti Fotótár)Az Árpád-kor írója
1924-ben Miklós Andor tulajdonába került az Athenaeum Könyvkiadó is, mely a Kodolányival kötött életműszerződés keretében vállalta elbeszéléseinek, regényeinek kiadását (az alábbi könyvek Athenaeum-kiadásban jelentek meg 1939-ig bezárólag, bár többségük a húszas években íródott: Szép Zsuzska, Börtön, Kántor József megdicsőülése, Szakadékok, Két lányarc, Feketevíz, A vas fiai, Boldog Margit, Julianus barát, József, az ács, Ormánság – az író más művei az Athenaeum engedélyével a népi írók műveit is kiadó Püski Sándor tulajdonában lévő Magyar Élet Kiadó, illetve más kiadók, mint a Bolyai Akadémia és a Turul Kft. gondozásában jelentek meg.
Kodolányi ebben az időszakban történelmi regényeiben
nemzeti múltunk első, nagy korszakához, az Árpád-házi királyok évszázadaihoz nyúl vissza.
Kitűnően oldotta meg a Mohács előtti magyar nyelvjárás felidézését azzal, hogy a Julianus barát című könyvében a gyermekkorában megismert ormánsági nyelvet használta (cikkünk címadó idézete is e regényből való.)
Az író 1936–38-ban több alkalommal is járt Finnországban, úti élményeit tükrözi A csend országa és a Suomi titka című, naplót idéző műve is.
A honfoglalás őrtüzei
Az elismertség sem segített az író és családja anyagi helyzetén: életük szüntelen költözködéssel telt az 1920-as években; menekülés a lakbérhátralékok, lakáskölcsönök elől. Nehéz helyzetük miatt egy ideig visszaköltöztek Vajszlóra, és éltek Püspökladányban is. Itt adta az író 1924-ben élete első interjúját a Mikes megbízásában tevékenykedő Szabó Lőrincnek. Színpadi művei is megjelennek ebben az időszakban: az Illyés Gyula szerkesztette Válaszban megjelent, A becstelen című egyfelvonásosa kedvező kritikát kapott.
1937-ben Babits Mihály közreműködésével Baumgarten-díjat kapott, 1940-ben pedig önéletrajzi művet közölt Süllyedő világ címmel. A világháborús időszak elején az író ismét kedves korszakával, ezeréves történelmünk kezdeteivel foglalkozik: a honfoglalás korában játszódó trilógiát kezd írni, Pogány tüzek címmel jelenik meg az első két kötet. Magyarsága és a keresztény eszmeiség mély átélése mellett szociális érzékenysége okán egy ideig, az 1920-as, 30-as évek fordulóján a baloldal felé tájékozódott.
Zászlót bontó népi írók
Kodolányi sokkal kedvezőbb fogadtatásra talált az 1930-as évek elején megalakult népi mozgalom soraiban: ő szövegezte meg a népi írók közös programirata, a Debreceni Káté (1933) első változatát is. 1934-ben Miklós Andor „sajtócézár” a Magyarország (az Est-lapok délutánonként megjelenő tagja) főszerkesztőjének a népi írókkal rokonszenvező Zilahy Lajost kérte fel, megnyitva a lapot az írócsoport tagjai előtt.
Zilahy Bajcsy-Zsilinszkyt alkalmazza vezércikkírónak, Féja Gézát állandó cikkírónak, Kodolányit pedig ülőszerkesztőnek. Kodolányi bevallása szerint a Magyarország oldotta meg először filléres kenyérgondjait, állandó állást jelentett. A család helyzete már korábban rendeződött: regényeit, novellásköteteit, ha sok nehézség után is, de kiadták.
A 30-as évek közepén Pasarétre, emberhez méltó körülmények közé költözhettek.
A „négyesfogat”
Kodolányit széles körű tájékozottsága ebben az időszakban a magyar szellemtörténet nagyjai közé emelte.
„Nagybátyámat első atyai mestere, Csikesz Sándor református lelkész és teológus vezetette be húszéves korában a keresztény és egyiptomi vallási misztériumok és tudás világába, és a második világháború alatt ezt a benne újra felbukkanó tudást megerősíti a kultúrtörténész
Várkonyi Nándorral való szellemi találkozás – mondhatni, szinte ikrekként lettek alkotótársak 1943–1953 között egy nagy szellemi-lelki barátságban. Hamvas Béla a nagybátyámnak is küldte nevezetes gépiratos műveit, s ő a Scientia Sacrát tartotta közülük a legnagyobbnak. Weöres is barátja volt Várkonyinak,
és e négyes olyan titkos és tiltott szellemi termést hozott létre a kényszerű hallgatás éveiben, amely párját ritkítja a világon. Nagybátyám megalkotja a Vízözön, Gilgames, Mózes és Jézus könyveit, s befejeztük után megírja Várkonyinak: most már bátran meghalhatok, elvégeztem a feladatot, amelyért a Földre küldtek. S ha nem is hal meg akkor, egészsége egyszerre összeomlik” – nyilatkozta e megemlékezés írójának Kodolányi János unokaöccse, Kodolányi Gyula egy, a Figyelő számára készített, korábbi interjúban.
Zárt tárgyalás
Kodolányi egyaránt elutasította a nemzetiszocialista és a szélsőbaloldali, sztálinista ideológiát, s ezt az álláspontját a Zárt tárgyalás című, 1943-as művében a rá jellemző kreativitással, egyedülálló módon fogalmazta meg. Ezt a Kolozsvárott, a Turl kiadásában megjelent művét a szovjet megszállás teljes időszaka alatt cenzúra sújtotta, még emlegetni sem volt szabad.
Az író természetesen nem hiányozhatott az 1943-as szárszói konferenciáról sem, melynek ő mondta a nyitóbeszédét.
A szovjet megszállással valóban kataklizma érte a háború előtti nyüzsgő, színes szellemi élet szereplőit – természetesen azon, kis számú értelmiségi kivételével, akik beálltak Moszkva feltétlen engedelmességet követelő kommunista ideológusai közé vagy azok végrehajtónak szegődtek.
1945-től kezdve, mint annyi más tehetséges írótársát, például Németh Lászlót, Szabó Lőrincet, Illyés Gyulát a berendezkedő, majd 1948-tól a hatalmat magához ragadó Rákosi-diktatúra Kodolányit is elhallgattatta.
Kodolányi János. Egészségét súlyosan kikezdte a kommunista diktatúra üldöztetése (Forrás: Wikipédia)Míg Márai Sándort gyakorlatilag elüldözték az országból, az üldözés által szintén megviselt Hamvas Bélát pedig megalázó segédmunkás létre kényszerítették, Kodolányi belső száműzetésbe kényszerült: balatonakarattyai villájában élt, és Sztálin haláláig publikációs tilalom sújtotta.
A népi írók, így Veres Péter és Illyés Gyula, akik száműzetésében tevőlegesen is segítették az írót, igyekeztek elérni rehabilitálását és visszatérését. Csakhogy az üldöztetés, a bántó negligálás évei után az alkotó egészségi állapota addigra megromlott: 1956 tavaszán komoly szívbetegséggel Balatonfüreden gyógykezelték (a forradalom rövid időszakát is itt tengődte át, súlyos betegen). 1957-ben az Égő csipkebokor című regényével kezdődött el életműkiadása.
„Én vagyok”
Tili Annamária így ír Kodolányi utolsó, nagy alkotói korszakáról:
„Kodolányi János a két nagyszabású Gilgames-regény, a Vízözön és az Új ég, új föld után 1950–51 között írta meg tetralógiája harmadik darabját, az »Én vagyok«-ot. Ezek, valamint a regényfolyamot lezáró kötet, Az égő csipkebokor az emberiség történetének nagy fordulópontjait, gigantikus hősök küzdelmeit dolgozzák fel, Isten(ek) és ellentétes hatalmak harcát az emberiség, vagy egy népcsoport megváltása jegyében.
Ezek a nagyregények egyben az életmű összegzései, lezárásai is.”
A Jézus és Júdás történetét feldolgozó, 1951-ben írt Én vagyok című regénye szintén összeegyeztethetetlen volt a kommunista diktatúra bornírt ateizmusával, Rákosi és Kádár diktatúrájának fanatikus vallásellenességével.
1957-ben Jehuda bar Simon emlékiratai címmel megjelentették a regény egy jelentéktelen töredékét, majd 1972-ben három évvel Kodolányi halála után Én vagyok címmel adtak ki egy súlyosan cenzúrázott, a regényt számos lényeges vonásától megfosztó szöveget, azt a látszatot keltve, s az olvasók nemzedékeit abban hitben hagyva, hogy kiadták a művet. A húzások olyan szinten változtatták meg
a Kodolányi által egy Várkonyi Nándornak írt levelében Júdás-regénynek nevezett művet,
hogy Tili Annamária idézett cikkéből kiderül: azt a vitát, hogy Jézus vagy Júdás-e a könyv főszereplője, csak a kihúzott részek ismeretében lehet eldönteni. Kodolányinak ezt az alapművét teljes egészében, cenzúrázatlanul csak 51 év múlva, 2002-ben adták ki első alkalommal.