A március 14-től mozikba kerülő Most vagy soha! című történelmi film Jókai Mórja volt a Duna délelőtti magazinműsorának vendége. „Magyarország egyik legkiemelkedőbb íróját megformálni nagyon megtisztelő ugyanakkor felelősségteljes feladat is” – fogalmazott Koltai-Nagy Balázs a szerepe kapcsán. Kiemelte, az 1848 március 15-i eseményeket és főszereplőit bemutató nagyszabású filmben a fiatal 23 éves Jókai Mór szerepel, aki írói munkásságának legkiválóbb darabjait ekkor még nem alkotta meg. „Tudnom kellett, mi történt vele 1848. március 15-ig. Milyen tanulmányokat folyatott, lelki és művészi fejlődését, hogy befolyásolta családja, barátai és édesapja korai elvesztése, miként hatott rá. Ezekből merítve formáltam meg az 1848-as márciusi pesti forradalom egyik főszereplőjét a filmben” – mondta a színész, kitérve Jókai Mór szerelmi életét ekkor meghatározó Laborfalvi Rózára is. „Saját magán kívül senki sem támogatta ezt a kapcsolatot. Akkoriban nem volt elfogadott, hogy egy nemesi családból származó ember színésznőt vegyen el”.
A színész mesélt a két évvel ezelőtt tavasztól őszig tartó forgatásról. Az izgalmas munka során úgy érezte magát, mintha egy nemzetközi filmben venne részt, felejthetetlen utazásnak nevezte a filmkészítés időszakát.
A teljes beszélgetés újranézhető a Család-barát Médiaklikk-oldalán.
Család-barát, a mindennapjaink része – hétköznaponként 9:35-től és 11 órától a Dunán.