Az IKON csoport munkáiból nyílik kiállítás a Madách Színház Tolnay Szalonjában

Hétfőn nyílik meg a Madách Színház Tolnay Szalonjában az IKON szentendrei szépművészeti egyesület alkotóinak kiállítása.

A tárlaton mintegy 30 alkotás látható, többségük különböző technikákkal készült festmény, de vannak fotók, fotómanipulációk, grafikák és egy fali textil munka is – mondta el Ezüst Gy. Zoltán festőművész, az IKON csoport elnöke az MTI-nek.

„A színház vagy zene, irodalom nélkül éppoly kevés lenne az életünk, mint a képzőművészet kifejező nyelve nélkül. A festmények, grafikák, fotók mind az alkotók által megélt, vagy fantáziájából építkező történetet, érzést ábrázolnak, ami éppoly egyedi és szuggesztív mint egy színházi előadás”

– jegyezte meg a helyszínválasztás kapcsán a festőművész.

„Az IKON csoport összetartó ereje az alkotók és az alkotások sokszínűsége” – fűzte hozzá, kiemelve, hogy a művészetben éppen ez a sokrétűség a szép, hogy minden alkotó más és más igaz utat jár, ami azonban össze is kapcsolhatja őket.

„Elfogadjuk egymás művészetét, tanulunk egymástól, meghallgatjuk egymás gondolatait a munkájáról, és inspiráljuk egymást új alkotások létrehozásában. Ez a törekvés tartja fent már csaknem 20 éve az egyesületünket, és hogy ez képes így működni, mi sem bizonyítja jobban, mint az eddig szerveződött több tucatnyi kiállításunk”

– fogalmazott a művészcsoport elnöke.

A kiállító művészek között szerepel az utóbbi években nagy méretű, akrillal festett vászonképeket alkotó Ezüst Gy. Zoltán mellett Ries Zoltán, aki fotóival, azok digitális manipulációival hoz létre egyedi és különleges sajátos szemléletű világot, valamint a különböző technikákkal kísérletező Tamás Mária festőművész, Bozsó Zsuzsa festőművész és grafikus, Lehoczky Krisztina festőművész, Lukács Tibor festő- és szobrászművész, a tradicionális ikonokat festő Paulusz Györgyi, Pirk László Munkácsy-díjas festőművész, Újbányai Veronika, Végvári Tamás grafikus és festőművész, valamint Vizúr János fotóművész.

A tárlatra két vendégkiállító művészt is meghívtak: Gulyás Judit Ferenczy Noémi-díjas textilművészt és Pató Károly grafikust.

Az IKON csoport szépművészeti egyesület 2004-ben szerveződött Szentendrén élő művészekből. Megalakulásától intenzíven képviselteti magát az olyan korábbi szentendrei egyesületek mellett, mint a Régi Művésztelepi Egyesület vagy a Vajda Lajos Stúdió. A Szentendre Éjjel-Nappal programsorozat keretében több alkalommal megszervezték az úgynevezett IKON-napot a Bükkös-patak partján.

A Madách Színház Tolnay Szalonjában hétfőn nyíló tárlatot március 31-ig lehet megtekinteni az előadások előtt és azok szünetében.

Kiemelt kép: A Madách Színház bejárata, az előadásokat hirdető fényképekkel a főváros VII. kerületében, az Erzsébet körúton. A második világháború után újjá szerveződött a színház, és 1961-ben költözött mai helyére, a Kaufmann Oszkár tervei alapján megépült új színházba, amely az 1953-ban lebontott Royal Orfeum helyére került. (Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László)

Kell még valamit mondanom, Ildikó? podcast

Ajánljuk még