Aktuális

Az EU elfogadta az Oroszország elleni 13. szankciós csomagot

Süveges Rita festőművész lett az Esterházy Art Award közönségdíjasa

Idén első alkalommal osztották ki az Esterházy Art Award közönségdíját, melyet Süveges Rita festőművész vehetett át. Süveges Rita és az Esterházy Art Award további díjazottjainak műveit a kismartoni Esterházy-kastélyban április közepén megnyíló kiállításon tekinthetik meg az érdeklődők – közölték az esemény szervezői pénteken az MTI-vel.

Az idén fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Esterházy Privatstiftung Esterházy Now elnevezésű kortárs képzőművészeti programjának célja az Esterházyak mecénási tradíciójának folytatása és egyben kortárs aktualizálása. A program részeként az Esterházy Privatstiftung 2009 óta kétévente hirdeti meg az Esterházy Art Award képzőművészeti díjat, a három díj odaítéléséről nemzetközi zsűri dönt – olvasható a közleményben.

Mint írják, idén először a közönség is kiválaszthatta kedvenc alkotóját. A szavazásra a 2023-as Esterházy Art Award-díjhoz kapcsolódó, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban március 3-ig látogatható Breaking the Frame – Making Future című kiállítás során volt lehetőség. A közlemény szerint több mint négyezren adták le voksukat.

Az Esterházy Art Award 2023 díjazottjai, Horváth Gideon, Trapp Dominika, valamint Kortmann-Járay Katalin és Mendreczky Karina művészpáros, és az Esterházy Art Award első közönségdíjasa, Süveges Rita munkáiból április 14-én a Körséta.Barangolás a nyitott házak között című fesztivál részeként kiállítás nyílik a kismartoni Esterházy-kastély Fehér-termében.

Az Esterházy-kastély díszlépcsőjének idei installációjának elkészítésére Horváth Gideont kérte fel Vitus Weh kurátor.

A tájékoztatás szerint az 1986-ban született Süveges Rita bársonyokra kidolgozott, a bizonytalan jövő belső tereit ábrázoló, futurisztikus képeket fest. A lambériára installált paradox bársonyképei felidézik többek között Verne Gyula egykori utópiáit és az 1960-as évek szocializmusát is.

Az ötezer euróval járó Esterházy Art Award-díjat 2009-ben alapították, az elismerést kétévente, három művésznek adják át. A hozzá kapcsolódó kiállítás ma már a fiatal magyar művészeti szcéna legfontosabb seregszemléjének számít – olvasható a közleményben.

A díj odaítélése után több művésznek is sikerült nemzetközi hírnevet szereznie. A 2017-es díjazott, Keresztes Zsófia 2022-ben mutatta be alkotásait a Velencei Biennále Magyar Pavilonjában, a 2019-es díjazott Nemes Márton pedig 2024-ben képviseli majd hazánkat az olaszországi helyszínen – áll az összegzésben.

Kiemelt kép: A tatai Esterházy-kastély fõépülete az Öreg tó partján. ( Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba )

Ajánljuk még