Aktuális

Kukucs! Azt hitte, így majd nem veszik észre a ráckevei zsaruk

Az olvasást népszerűsíti az első Harry Potter-hétvége Debrecenben

Az olvasást népszerűsíti az első debreceni Harry Potter-hétvége, amelyen február 23-25. között minden korosztályt színes programokkal várnak a szervezők.

A minifesztivál hétfői debreceni sajtótájékoztatóján Némethy-Szilágyi Norbert főszervező, a Borostyán Produkció alapítója azt mondta, a helyi közösségek összefogásával megrendezendő Harry Potter-hétvége legfontosabb küldetése közelebb vinni a fiatalokat az olvasás és a könyvek világához.

A három nap alatt hét helyszínen 36 programmal várják az érdeklődőket, a fesztivál többek között moziélményt, Slam Poetry-estet és varázslatos éttermi menüt kínál Harry Potter világából, de azok sem csalódnak majd, akiket elsősorban az ismert sorozat szereplőinek öltözéke varázsolt el

– jelezte.

Fejér Tamás, az Apolló mozi vezetője hozzátette: gyerekeknek és felnőtteknek szóló élményekkel igyekeztek úgy összeállítani a programkínálatot, hogy „3-tól 112 éves korig” mindenki találjon kedvére valót. Fontos üzenete a találkozónak, hogy debreceni közösségek és vendéglátóhelyek összefogásával valósulhat meg – mondta.

Kapcsolódó tartalom

A reményei szerint az egész várost megmozgató fesztivál egyik fő helyszíne lesz az Apolló mozi, ahol a Harry Potter-sorozat első négy filmjét vetítik, az elsőt angol nyelven is.

Közönségtalálkozót szerveznek Harry magyar hangjával, Gacsal Ádám szinkronszínésszel, Kostyál Viktor grafikus-karikaturista pedig a mozi vendégvárójában pár perc alatt bárkiből roxforti diákot varázsol – ismertette a részleteket Fejér Tamás, megjegyezve, hogy számos kvízjáték mellett bagolysimogató is lesz az Apollóban.

A kultúra házaként is működő debreceni Német Kulturális Fórum a kicsiket Harry Potter élményfestésre, a felnőtteket borozásra várja a fesztivál három napján

– jelezte Horváth Andrea, a fórum elnöke.

A helyi Pagony könyvesbolt pedig varázspálca-készítő kézműves foglalkozásokat és interaktív meseterápiás foglalkozásokat szervez a gyerekeknek – fűzte hozzá Végh Zsuzsa üzletvezető.

A kiemelt kép illusztráció.

 

Ajánljuk még