A vérzivataros 20. század tanulságai alapján az emberi jogok önmagukban mit sem érnek, ha nincs egy olyan erős politikai közösség, amely az emberi jogokat szavatolni tudná. Több típusú politikai közösséget ismerünk. Ezek közül az állampolgár fogalma értéksemleges. A honpolgáré nem az. Az előbbi folyamatos jelenben él. A honpolgár a történelemben. A folyamatos jelennek nincs jövő ideje. A történelem viszont – és ezt az élet igazolta – nem ért véget, vagyis csak annak lehet jövője, aki a történelemben él.
A bárhol szabadságában lebegő világpolgár csak egy dolgot tud, ha jó esetben éppen nem akarja eltagadni – hogy honnan jött. A honpolgár azt is tudja, hogy miért van ott, ahol. Erről írta Arany János a „Kozmopolita költészet” című remekművében: Légy, ha birsz, te »világ-költő!« / Rázd fel a rest nyugatot: / Nekem áldott az a bölcső, / Mely magyarrá ringatott”
Magyarország a történelmi sorsfordulók okán az a közép-európai ország, amely önmagával határos. Az elszakított nemzetrészek és az elcsatolt területek öröksége a mi örökségünk is. Ezért nekünk nem az országért, hanem a hazáért kell tennünk, és nem az állampolgárok, hanem a nemzet közösségi erejében kell bíznunk. Emlékezzünk arra a közelmúltbéli tapasztalatra, hogy a legvidámabb barakk legvidámabb lakója is csak fogoly.
Érdekes módon ez – úgy tűnik – ma is közös premisszánk.
Kapcsolódó tartalom
Hazafi a kormánypárti, hazafi az ellenzéki. Mi mindannyian hazafiak vagyunk, mondjuk kórusban. Mindenki a saját szólamában, valamiért mégsem lesz belőle örömóda. Széthangzattan, ez a miénk. Ezzel semmi baj, lassan száz éve ilyen a nótánk.
Van egy hazánk, aminek fiai, lányai, legújabban nembináris állampolgárai is akarunk lenni. A haza jobb oldalán a jobboldal, bal oldalán a baloldal, a haza keskeny élén, ahol a jobb és a bal összeérne, ott egyensúlyoznak azok, akik középre vágynak. Ők a közép. A közép olyan, mint a nembináris. Nem tudod, hogy mi az, csak azt tudod, hogy mi nem. A középen állók kartávolságot tartanak, tőlük lesz háromdimenziós a haza, mondják. Tolmácsolnak, magyarról magyarra, mit mond a másik, kérdezed, azt, hogy haza, mondja a közép. Hát üzenem nekik, hogy haza, mondod a középnek dühösen.
Itt ülünk, állunk, ölünk, ölelünk, halunk ebben a kartávolságnyi háromdimenziós hazában. Kartávolság, ha egyet lépsz a másik felé, akkor már ütéstávon belül vagy. Az ütéstáv alig nagyobb, mint az öleléstáv. Merj lépni. Lépj, ha mersz.
Még van hazánk. Odahaza, idehaza.
Kapcsolódó tartalom
Haza nélkül mi sem vagyunk hazafiak, hazalányok, legújabban hazanembináris állampolgárok. Kell, hogy legyen, mert volt és még van hazánk.
Fia, lánya, nembináris állampolgára rángatja, de megvan. Megszokta a cibálást. A haza szereti fiát, lányát, nembináris állampolgárát. Amióta haza a haza, azóta cincálja fia, lánya, legújabban nembináris állampolgára is. Árulják, védik, kirabolják, építik, darabolják, bogozzák, idegenek tapossák, szülöttjeik feltörik, a haza mindent kibír.
Majdnem mindent.
Ha elfogy a fia, lánya, nembináris állampolgára, akkor elfogy a haza is.
Nem tud másnak hazája lenni, csak fiának, lányának, nembináris állampolgárának.
Hát így öljétek egymást.