Az ex-Beatle Höfner basszusgitárját egy furgonból lopták el 1972-ben, a hangszerre tavaly ősszel egy sussex-i ház padlásán akadtak rá. Paul McCartney hihetetlenül hálás, amiért újra kézbe foghatja – idézte a bbc.com a zenész szóvivőjét.
A basszusgitárt McCartney még a Beatles világhírűvé válása előtt, 1961-ben vásárolta Hamburgban, ahol a csapat hónapokon át különböző éjszakai klubokban zenélt. A hangszer végigkísérte pályafutását a Beatles-ben, olyan daloknál használta, mint például a Love Me Do vagy a She Loves You. A lopás 1972 októberében Nyugat-Londonban történt, és évtizedeken át nyoma veszett a Höfner 500-asnak.
Paul McCartney nagyon kedvelte basszusgitárját, és tavaly a Höfner céghez fordult, segítsen a megtalálása érdekében. A Lost Bass néven alakult projektben hangszeres szakértők és újságírók is dolgoztak. A felhívásra egy sussex-i család is jelentkezett azzal, hogy a padlásukon van egy régi basszusgitár.
Mint most kiderült, a több mint ötven éve ellopott basszusgitárt a tettesek eladták egy pub bérlőjének, a hangszer ezután került Sussex-be, ahol évtizedeken át pihent egy családi ház padlásán.
A Höfnert McCartney 1961-ben 30 fontnak megfelelő német márkáért vásárolta Hamburgban. A hangszer jelenlegi árát egylőre nem határozták meg, de a Lost Bass csapata szerint többet ér, mint az eddigi rekordösszeg, amelyet árverésen hangszerért fizettek: ez Kurt Cobain gitárja volt, amelyért 2020-ban 6 millió dollárt fizettek. John Lennon gitárjáért ötven évvel annak ellopása után 2,4 millió dollárt fizettek.
Kiemelt kép: Sir Paul McCartney brit zenész, az egykori Beatles együttes tagja fellép a 2012-es londoni nyári olimpia megnyitó ünnepségén az Olimpiai Park területén lévõ Olimpiai Stadionban 2012. július 27-én (MTI/EPA/Jonathan Brady)