Idén Földes László vagyis Hobo kapta a hazai könnyűzenei élet egyik legrangosabb elismerését, a Petőfi Zenei Díj Életműdíját. Idén nyolcadik alkalommal adták át az elismerést, az eseményt a Dunán láthatták a nézők. Az előadóművészt Hobo-dalfeldolgozásokkal, versekkel és személyes történetekkel köszöntötték.
Lukács László, a Tankcsapda frontembere, korábbi díjazott azt mondta, Hobo munkásságára gyerekkora óta példaként tekint. „Volt szerencsém egy színpadon is állni Földes Lacival, ez egy beteljesült álom volt” – mondta.
Az előadóművész évtizedek óta meghatározó alakja a hazai könnyűzenei életnek, pályáján különféle műfajokban alkotott maradandót, beleértve a blues-, a rock- és a folkzenét. A díjazott február 13-án ünnepli 79. születésnapját.

A kifejezetten erre az alkalomra készült feldolgozásokat többek között Takáts Tamás, Gubik Petra, Wolf Kati, Freddie, Szarka Tamás vagy éppen a Csík Zenekar adta elő. A díjat Német Alajos Lojzi, az Artisjus elnöke adta át.
„Bármi is történt mindenkinek köze van ahhoz amit én itt ma megkaptam akikkel együtt játszottam akik elviseltek főleg a közönségnek akik megtartottak eltartottak és nem kellett beállnom sehova isten megáldjon mindenkit köszönöm” – mondta Hobo, aki a gálaműsor zárásaként fel is lépett zenekarával.
Kiemelt kép: Földes László Hobo előadóművész beszél, miután átvette a Petőfi Zenei Díj Életműdíjat a Petőfi Zenei Díj – Életmű Gála felvételén a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai stúdiójában 2024. január 31-én. A háttérben Földes László Hobo zenész- valamint színházi pályatársai. (Fotó: MTI/Kovács Tamás)