Baleset

Két baleset történt ugyanazon autópályán, több kilométeres a torlódás

Újabb három sláger versenyezhet az évszázad magyar slágere címért

Állva tapsoló közönség és zsűri, sok nevetés, a meghatódottság könnyei, és még Superman is feltűnt a Duna showműsorának második elődöntőjében. A tíz versenybe szálló korszakos magyar sláger közül azonban csak a három legjobbat juttathatta a döntőbe a zsűri és a stúdióközönség. Az élen most is holtverseny alakult ki: az Európa és a Nézz az ég felé! végzett első helyen.

Január 13-án a második elődöntővel folytatódott a Csináljuk a fesztivált!, a Duna korszakokon átívelő zenés showműsora. A verseny egyre kiélezettebb, hiszen a szabályok értelmében a döntőben a legjobbak közül is csak a legkiemelkedőbb kilenc sláger versenyezhet az évszázad magyar slágere címért. Újdonság, hogy az utolsó elődöntőben, január 20-án a zsűri továbbjutásra választhat ki egyetlen olyan elődöntős slágert, ami a szavazatok alapján nem végzett dobogós helyen.

A sztárelőadók megújult produkciókkal vitték színpadra a slágereket annak érdekében, hogy elkápráztassák a zsűrit és a közönséget. Több produkció után is előfordult, hogy a közönség felállva tapsolva fejezte ki elismerését az előadóknak, és a zsűri nem mulasztotta el értékelni az apró meglepetéseket, amelyeket beépítettek produkcióikba a fellépők.

Kapcsolódó tartalom

A szavazatok alapján a második elődöntőben is holtverseny alakult ki az élen: az Európa Oláh Ibolyával, valamint a Nézz az ég felé Freddie-vel jutott be a fináléba. Harmadikként az Ezt egy életen át kell játszani Dolhai Attilával került be a döntőbe.

A január 20-i adásban a harmadik, és egyben utolsó elődöntővel folytatódik a showműsor. Az adásban tíz megújult, az előválogatóból beszavazott produkciót láthat a közönség. A Csináljuk a fesztivált! következő részéig a műsor Médiaklikk-oldalán cikkek, videós tartalmak és kulisszatitkok várják a látogatókat. A műsor legújabb hírei elérhetők a Duna közösségi oldalain a Facebookon és az Instagramon.

Csináljuk a fesztivált! – szombaton 19:35-kor a Dunán.

Ajánljuk még