Egy csapat indián tinédzser száll szembe azokkal, akik egy olajvezetékkel akarják keresztezni őseik földjét. Ez az alaptémája Gauder Áron alkotásának, amelyen tíz éven át dolgozott mintegy százötven magyar animációs szakember.
Már a film bemutatása után rangos díjakat zsebeltek be,
most pedig már az Oscarra készülnek.
Kapcsolódó tartalom
A Los Angeles-i filmvetítésekre az amerikai filmakadémia tagjai is hivatalosak. Ők azok az elismert filmes szakemberek, akik hamarosan az előzetes, szűkített filmes listákról döntenek.
A nemzetközi filmek kategóriájában 88 film képviseli a különböző országokat, közülük az egyik a magyar alkotás.
„Furának tűnhet, hogy egy animációs filmet választott egy ország az Oscar-entrynek, de ez, ez abszolút a malmunkra is hajthatja a vizet, mert egészen különleges. Nagyon szeretik különben a magyar filmet, a magyar filmgyártást és a magyar filmipart is” – hangsúlyozta Temple Réka producer.
Az első minősítésen akadály nélkül juthat tovább a Kojot négy lelke – erről írnak a hollywoodi filmes szakemberek. A magyar mozit ugyanis
világszerte már csaknem 30 fesztiválon vetítették nagy sikerrel.
Annecyban és Sanghajban pedig már díjazták.
Kapcsolódó tartalom
„Eddig ez a legfontosabb dolog, amit csináltam. Csináltam ugye rövidfilmeket meg ezt a sorozatot, meg régen a Nyóckert, de ez az, aminél úgy érzem, hogy igazán az enyém” – mondta el Gauder Ákos rendező.
A 96. Oscar-gálát március elején rendezik Hollywoodban.
Az amerikai filmakadémia tagjai többször is szavaznak a kategóriák esélyeseiről. December 21-én derül ki, hogy a magyar alkotást beválogatják-e a filmek szűkített listájába.
Kiemelt kép forrása: M1