Gyarmati Gabriella művészettörténész, a kiállítás kurátora az MTI-nek úgy nyilatkozott: az volt a céljuk, hogy úgy láttassák Munkácsyt, ahogyan korábban még nem.
Korábban a békéscsabai Munkácsy Múzeumban a belga üdülőhelyen, Ostendén eltöltött utazásait emelték ki egy időszaki tálaton; most a korai éveire fókuszálnak.
Nagybátyja – aki az 1848-49-es harcokban való szerepe miatt hosszú ideig nem praktizálhatott ügyvédként – az 1860-as években a gyulai vármegyeházán kapott állást. Ide tért vissza Aradról az árva asztalosinas Munkácsy is, amikor megbetegedett – idézte fel a szakember.
A fiatal Munkácsy Gyulán öt hétig járt rajzot tanulni a német Fischer Károlyhoz. Itt ismerkedett meg Szamossy Elek festőművésszel, aki épp akkor tért haza Itáliából, mivel felkérték a Wenckheim család ősgalériájának restaurálására.
Kapcsolódó tartalom
Így kapcsolódik össze Munkácsy Mihály és a gyulai Wenckheim-Almásy-kastély története – ismertette Gyarmati Gabriella, aki elmondta, hogy innen indul a kiállítás, amely bemutatja többek közt Munkácsy hazafias érzelmű festészetét; az életképeket; emellett külön termet szentelnek a Siralomháznak, ahol a mű alkotásának körülményeit is megismerhetik a látogatók.
Fekete-Dombi Ildikó ügyvezető igazgató kiemelte azt is, hogy a Munkácsy: a sikersztori című tárlaton másfél milliárd forintos biztosítási értékű eredeti műalkotásokat láthat a közönség.
„Ez minden korábbi vállalásunknál jelentősebb”
– mondta a kiállítóhelyeket, így a kastélyt is működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
Tájékoztatása szerint nem hagyományos képzőművészeti kiállítást láthat a közönség, interaktív eszközök is segítik a befogadást.
„Az installációk elkészítéséhez a 21. századi technológiát használtuk. A 19. századi párizsi Salont, Munkácsy berobbanásának helyszínét, például VR szemüvegen jelenítjük meg. A Siralomház című festmény több síkban jelenik meg egy installáción; a kivágott alakok helyét a mesterséges intelligencia segítségével alkották meg a szakemberek”
– részletezte az ügyvezető.
A tárlathoz a gyulai Erkel Ferenc Múzeum és a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum anyaga mellett a Magyar Nemzeti Múzeum, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria és a Kieselbach Galéria és Aukciósház, valamint három magángyűjtő is segítséget nyújtott.
A csütörtökön nyíló tárlat a nagyközönség számára péntektől látogatható 2025. január 5-ig.