– „Napóleon meghal, majd tíz évvel később valaki könyvet ír róla. Aztán valaki fogja azt a könyvet, és ír egy másik könyvet, és így 400 évvel később rengeteg fantázia van” – így reagált azokra a kritikákra a film rendezője, amelyek szerint a Napóleon történelmileg teljesen hiteltelen. Sőt Ridley Scott még ennél is nyersebben fogalmazott, amikor azt mondta: „Ha történészek kritizálnak, meg szoktam kérdezni: Bocs, haver, ott voltál? Nem? Akkor fogd be a ki*aszott pofádat.”

– Nem szívesen mondok rosszat egyik kedvenc rendezőmről, aki olyan remekműveket alkotott, mint a Szárnyas fejvadász, a Gladiátor vagy A nyolcadik utas: a Halál. De ez a nyilatkozat egyszerre tanúskodik arroganciáról és tájékozatlanságról. Aki alkot, azt megkritizálják, s ezt akkor is illik megköszönni vagy legalább eltűrni, ha a kritika nem hízelgő. A Napóleon halála óta eltelt két évszázad során pedig (a statisztikai átlagot tekintve) naponta másfél könyv jelent meg, melynek címében szerepel a neve. A történészek nemzedékei komoly munkát végeztek, rengeteg megbízható információt gyűjtöttek össze róla és koráról. Aki Napóleonról készít filmet, nem hagyhatja mindezt figyelmen kívül.

Ha mégsem törődik a történelmi kutatások eredményeivel, készítsen filmet másról. De valós történelmi eseményeknek feltüntetni saját látomásainkat, önkényes elképzeléseinket – ebben van valami erkölcstelenség.

– Akkor tehát ne úgy képzeljük el a történészi módszereket, ahogy azt Ridley Scott lefestette. De hogyan tudhatunk meg tényeket Napóleonról?

– Napóleon pályafutása nem olyan történelmi esemény, amelyről kevés megbízható forrás maradt fenn, s ezért a hiányos adatok miatt a teljes képet csak a fantázia vagy az intuíció segítségével készíthetjük el. Egy modern, bürokratikus állam vezetőjeként tevékenykedett, hivatalos dokumentumok özönét hagyva maga után, számtalan lap és röpirat kísérte figyelemmel tetteit, és igen sok kortársa megírta emlékiratait. Levelezését tizenöt vaskos kötetben jelentette meg a francia Napóleon Alapítvány. A legkiválóbb történészek elemezték pályafutását: Adolphe Thiers húsz, Louis Madelin tizenhat, Thierry Lentz öt kötetben foglalta össze a tudnivalókat. Jacques Bainville, André Castelot, Georges Lefebvre és Jean Tulard összefoglaló művei magyar nyelven is olvashatók. Két nagyszerű lexikon is rendelkezésünkre áll: az 1989-ben kiadott Dictionnaire Napoléon 1866 oldalas, a 2020-ban megjelent Napoléon Dictionnaire Historique „csak” 997 oldalas. Vagyis aki rászánja magát, rengeteg megbízható információt szerezhet Napóleonról.

– Scottnak valamiben mégiscsak a történészekre kellett hagyatkoznia, hiszen a film a napóleoni háborúk emberáldozatainak felsorolásával végződik. Erről mi a véleménye?

– Kicsit furcsa, olyan benyomást kelt,

mintha azután, hogy több órán át mutattak be nekünk öldöklő csatákat, az orrunkra koppintanának, mondván: nem szégyellitek magatokat, hogy ilyen csúf dolgokat néztek?

De ha már adatokról van szó, a legújabb francia Napóleon-lexikon szerint a napóleoni háborúk áldozatainak száma 1 600 000 és 2 500 000 között lehetett. Ez igen sok, de ne feledjük, hogy a harmincéves háború tízmillió áldozattal járt – nem is beszélve a 20. század nagy háborúiról.

„A legújabb francia Napóleon-lexikon szerint a napóleoni háborúk áldozatainak száma 1 600 000 és 2 500 000 között lehetett.” A halál és Bonaparte, A terror két királya – Thomas Rowlandson rajza (Fotó: Heritage Art/Heritage Images via Getty Images)

– Scott ábrázolása szerint Bonaparte politikusi és hadvezéri döntéseinek is sokszor a feleségéhez kötődő viszonya volt a legfőbb mozgatórugója. Mennyit lehet tudni a tábornok és császár magánéletéről?

– Napóleon fennmaradt levelezése arról tanúskodik, hogy szenvedélyesen szerelmes volt első feleségébe, a nála hat évvel idősebb Marie-Josèphe-Rose Tascher de la Pagerie-be, Beauharnais vikomt özvegyébe, akit ő Joséphine néven emlegetett. Az asszony valóban megcsalta, és csak később ébredt rá, hogy kora egyik legjelentősebb személyiségével kötötte össze az életét. Napóleon megbocsátott neki, s az asszony ezután férje megbízható házastársa és politikai szövetségese lett. Mindig bölcs és humánus politikára próbálta rábeszélni férjét. Napóleon néha megcsalta őt színésznőkkel és udvarhölgyekkel, de azért ragaszkodott hozzá.

Mint minden gazdag és nagyhatalmú férfinak, neki is sok rajongó és prostituált kínálta fel magát. Néha élt a lehetőségekkel, de a politika mindig jobban érdekelte, mint a szerelem. Aligha viselkedett oly idétlenül, ahogy ezt a filmben láthatjuk.

Sem Egyiptomból, sem Elbáról nem azért tért vissza, mert hiányzott neki Joséphine – akinek korai haláláról különben már Elba szigetén értesült. Vagyis

szerette első feleségét, de a hatalmat nála is jobban szerette,

s csak azért vált el, hogy törvényes utódja legyen. „Egy anyaméhet akarok feleségül venni!” – jelentette ki. Házassága felbontása után katonái arról morogtak, hogy nem lett volna szabad elküldenie „az öregasszonyt” (vagyis a negyvenhat éves Joséphine-t), mert ezzel szerencsecsillagától is megvált.

– A politika tehát még a szexnél is jobban érdekelte Napóleont. Ezek szerint az sem túl hihető jelenet, amikor annyira unja a politikáról való beszélgetést, hogy elalszik közben.

– Napóleont kizárólag a politika érdekelte, sohasem fáradt bele,

munkabírása, emlékezőtehetsége és kreativitása mind a harcmezőn, mind a politikai tárgyalások során rendkívülinek bizonyult. Az igazi és tartós sikereket a belpolitikában érte el.

A polgári törvénykönyv és az általa bevezetett centralizált közigazgatás módosításokkal máig fennmaradt. A Becsületrend máig a legtekintélyesebb kitüntetés. Megvalósította a régi rend uralkodóinak álmát: az állami költségvetés egyensúlyát, az értékálló pénzt és a nemzeti bankot. A pápai állammal kötött konkordátuma száz évig fennmaradt. Véget vetett a vidéken dúló banditizmusnak, hazaengedte az emigránsokat, megszilárdította a társadalmi békét. Sajnos minderről a filmből nem értesülünk…

„Napóleont kizárólag a politika érdekelte, sohasem fáradt bele, munkabírása, emlékezőtehetsége és kreativitása mind a harcmezőn, mind a politikai tárgyalások során rendkívülinek bizonyult.” Napóleon császár dolgozószobájában a Tuileriákban – Jacques-Louis David olajfestménye (Fotó: VCG Wilson/Corbis via Getty Images)

– A film alapján nem egyértelmű, hogy Napóleon milyen eszméket vallott, és milyen hosszú távú céljai voltak a megszerzett hatalommal. Ez a film hiányossága, avagy valóban nehéz ezekre a kérdésekre válaszolni Napóleonnal kapcsolatban?

– Valóban nehéz erre pontos választ adni.

Napóleon nagyon szép szavakkal fogalmazta meg távlati céljait: „Európa hamarosan egyazon nép hazája lesz, és bárki bármerre is utazzon, mindig a közös hazában érzi majd magát!” Csak az a baj, hogy ezt már Szent Ilona szigetén jelentette ki, végső száműzetésben. Amíg kormányzott, addig ez volt a jelszava: „Franciaország az első!”

A meghódított tartományokat, országokat teljesen alárendelte Franciaország érdekeinek. A háborút nem ő robbantotta ki, hanem a forradalomtól örökölte, de bármilyen nagy győzelmeket is aratott, tartós békét nem tudott létrehozni, mert minden békeszerződésben rendkívül megalázta ellenfeleit, akik ezért újra meg újra készen álltak arra, hogy fegyvert fogjanak ellene. Végső céljai az elért eredményekkel együtt változtak. Előbb csak a kivívott sikerek megőrzésére törekedett, s fokozatosan jutott el odáig, hogy egész Európa felett meg kell szereznie az uralmat. Paul W. Schroeder amerikai történész szerint „Napóleon a közvetlen céljaival mindig tisztában volt, a végsőkkel soha”. A magyar humorista és író, Feleki László (aki négy kiváló kötetet publikált Napóleonról a hetvenes években) ezt frappánsabban fogalmazta meg:

„Napóleon nem tudta pontosan, hogy mit akart, de azt tökéletesen megvalósította.”

„Napóleon nem tudta pontosan, hogy mit akart, de azt tökéletesen megvalósította.” Napóleon átkelése a Saint-Bernard-hágón – olajfestmény 1800-ból (Fotó: VCG Wilson/Corbis via Getty Images)

– Jogos kritika a filmmel szemben a „franciaellenesség”, vagy inkább csak arról van szó, hogy a francia forradalmat és az azután kibontakozó válságok, zsarnokságok sorozatát ábrázolta kritikusan Scott? Esetleg a brit rendező saját hazája nézőpontját jelenítette meg a filmvásznon?

– Kiváló brit történészek egész nemzedékei mutatták be tisztességesen és elismerően Napóleon pályafutását. Nem hiszem, hogy franciaellenességről lenne szó. A forradalmi terror és a háborús öldöklés valóban szörnyű volt, ezeket aligha lehet másként bemutatni.

Én inkább koncepciótlanságot vetnék a rendező szemére. Mintha a filmje azt a fura üzenetet közvetítené, hogy a nőknek kellene kormányozni a világot

– legalábbis a halott Joséphine képzeletbeli üzenete erre utal…

– A film látvány – környezet, díszlet, jelmezek – szempontjából pontos? Egyáltalán van olyan momentuma a Napóleonnak, amire egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy történetileg hű?

– Nem tudok ilyet felidézni. Marie Antoinette királyné haját már levágták, mielőtt felült a kordéra, amely a vérpadra vitte, s ekkor már inkább sajnálták, mint gyűlölködve dobálták. Robespierre megbuktatásának a bemutatása ugyanolyan nevetséges, mint az államcsínyé. Vajon miért nem a valódi Malmaisont látjuk a filmen? Miért nem hangzik el a híres koronázási eskü?

Austerlitznél csak tucatnyi menekülő katona alatt tört be egy tó jege, itt egy egész hadsereg merül el a véres vízben.

Nem az angol követ, hanem Talleyrand külügyminiszter jelentette ki: „Milyen kár, hogy egy nagy ember ennyire neveletlen!” Azt pedig, hogy Napóleon lóra kapva vágtasson be Waterloonál az ellenség közé, hogy saját kezűleg vagdalkozzék, minden tiszt megakadályozta volna: egy hadvezér és császár nem veszélyeztetheti az életét kézitusában! Na jó, egy idézet pontos: „Gyere kis kreol, feküdj be egykori uraid ágyába!”

– Képes egy történész a történelmi mozikat élvezni, vagy arra van kárhoztatva, hogy csak a pontatlanságokat lássa a közönségfilmekben?

– Az olasz–szovjet Waterloo című film alkotói meglepően ügyeltek a történelmi pontosságra: még Wellington katonái is éppen annyi négyzetet alkotnak benne, ahányról a hadtörténészek tudnak. Hosszan sorolhatnám a történelmileg is pontos és önálló műalkotásként is hatásos filmeket Andrzej Wajda Dantonjától vagy Légiójától James Ivory Jefferson Párizsban című filmjéig, hogy csak az adott korszaknál maradjunk. Persze ha egy film önmagában hatásos és megragadó, nem sokat törődünk azzal, történelmileg megbízható-e.

Sajnos Ridley Scott filmje minden történelmi vonatkozástól eltekintve sem sodor magával.

– Milyennek találja a történész szakma és a filmipar viszonyát? Mondhatjuk, hogy szélmalomharc a pontatlanságokat, esetleg egyenesen téveszméket terjesztő közönségfilmek ellen küzdeni, vagy ennyire azért nem drámai a helyzet?

– A filmiparnak nyilvánvalóan nem a történelmi ismeretterjesztés az elsődleges feladata – de ha ehhez is hozzájárul, annak csak örülhetünk. Mindenképpen nagy a szerepe közös történelmi ismereteink formálásában.

A történelmi tévhitek elleni küzdelem pedig nem szélmalomharc – inkább gyomlálás.

A kertész pontosan tudja, hogy az általa kiirtott gyomnövények újra kisarjadnak majd, de akkor sem hagyhatja, hogy elborítsák a kertet.

Kiemelt kép: Joaquin Phoenix amerikai színész és Ridley Scott brit rendező érkezik a Napóleon című film premierjére a madridi Prado Múzeumba, Spanyolországban, 2023. november 20-án (Fotó: EPA/Juanjo Martin)