„Nagyon szeretem ezt az 59 évet, ami a hátam mögött van. Természetesen voltak nehéz pillantok, történtek negatív dolgok, de próbálom mindenből a legjobbat kihozni” – mondta el a hirado.hu-nak Kautzky Armand, aki gyerekeivel és munkával tölti a születésnapját.

„Játszom egy darabban, a gyerekeimmel pedig elmegyünk vacsorázni, nem vagyok a nagy ünneplés híve” – fogalmazott a színművész, aki úgy él, hogy tudja, az idő múlását nem lehet befolyásolni, de azt igen, hogyan telik el.
„Nekem Assisi Szent Ferenc imája a mérvadó nagyon sok mindenben az életemben:
Uram, adj türelmet,
Hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
Amit lehet, és adj bölcsességet,
Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.
Elfogadom, hogy az idő halad, látom, ahogy múlik, és nem tudom befolyásolni. Az, hogy hogyan telnek a napok, arra van ráhatásom, arra figyelek. A lelkem azonban megállt olyan 35 év körül, de a tükörben természetesen látom az 59 éves embert” – tette hozzá Kautzky Armand, aki azt is elárulta: bár voltak törések az életében, nem tenne semmit másképp.
„Úgy gondolom, minden úgy jó, ahogy van. Voltak nehéz pillanatok, törések az életemben, de mindig rájöttem, hogy mi miért is történt. Lehet, ha ezek nincsenek, nem alakul így az életem, mindegyikből tanultam.”
James Bondon kívül
Számtalan filmben kölcsönözte hangját a legnagyobb sztároknak, köztük a világhírű titkosügynöknek, James Bondnak. Pierce Brosnan, Tom Cruise és John Malkovich mellett Clint Eastwoodot is szinkronizálta.
Az angol beteg című filmben Ralph Fiennes is az ő hangján szólalt meg, ami különleges helyet foglal el a szívében.
Már azelőtt látta a filmet, hogy felkérték volna a szinkronra, és nagy hatással volt rá. A szinkronszerepeket tekintve élete egyik csúcspontjának tartja. A másik nagy kedvence MacGyver volt, aki mindig az eszével győzte le az ellenséget.
Kapcsolódó tartalom
Vajszívű játékmester
Öt kérdéssel teszi próbára Radványi Dorottya és Kautzky Armand a játékosok tudását a minden hétköznap 17 órától jelentkező Agytornában a Dunán.
Kapcsolódó tartalom
„A műsor interaktív, és ez lehetőséget ad kicsit beszélgetni a játékossal, ez a kis párbeszéd segíthet is, hogy kevésbé izguljanak” – mondta korábban Kautzky Armand a Család-barát vendégeként.
Hozzátette, ő is tudja milyen érzés, amikor az ember otthon nézi a kvízműsort, és tudja a választ, egy élő adásban viszont leblokkol.
A játékmesterek természetesen segítséget is nyújtanak. „Úgy kell visszafogni magam, hogy ne mondjam ki a jó választ, kértem is a szerkesztőket, hogy ne emeljék ki nekem a helyes megfejtést” – vallotta be Kautzky Armand. A műsorvezető azt is elárulta, számára is igényel felkészülést a kvízműsor, leginkább az Almárium és az Agytorna közötti időt használja ki, hogy felfrissítse tudását.
Az adásokat ide kattintva visszanézheti!
Kapcsolódó tartalom