A Vörös polip című dokumentumsorozat mélyrehatóan vizsgálja azokat az eseményeket és háttéralkukat, amelyek Magyarország sorsát alakították a rendszerváltás idején. Az ország megszállását, a kommunista diktatúra kiépítését, majd az ’56-ot követő váltást, illetve a külkereskedelmi hálózat kialakítását, megerősödését járja körül.
A széria bemutatja a Kádár-rezsim idején felépített, szovjet mintán alapuló hálózatot, a külkereskedelmi terület fontosságát, az ÁVH-s tisztekből lett bizalmi emberek munkáját és az átlagemberek számára láthatatlan vasfüggönyön keresztül kiépített „kapukat”. A dokumentumsorozatban utánajárnak annak, hogyan épült fel a nyugati sajtóban a „legvidámabb barakk” legendája, és miként kötött Kádár János háttéralkukat olyan nyugati üzletemberekkel, mint Cyrus Eaton. A Vörös polip valós tényekre alapozva mutatja be az impexek történetét és azt, hogyan működhettek folyamatosan veszteségesen anélkül, hogy a nagy nyugati cégek károsodásait elszenvedték volna.
Kapcsolódó tartalom
A sorozat hatásos, néha megrázó, máskor meglepő, de mindig hiteles játékfilmes jelenetekkel gazdagítva segíti a nézőket abban, hogy megértsék azokat az eseményeket, amelyek alapjaiban formálták át Magyarország történelmét.
A műsor házigazdái Borvendég Zsuzsanna szakértő, történész, Az impexek kora és A hálózat pénze című művek szerzője, valamint Mező Gábor kutató, újságíró.
A Vörös polip november 4-től szombatonként 21 órától látható az M5 műsorán.
Kiemelt kép: hirado.hu