„A Kínai Nagy Falon talán még senki nem járt szatmári verbunkot… ezt igazán nem hagyhattuk annyiban!” – olvasható a Magyar Állami Népi Együttes Facebook oldalán, ahol egy videó is látható a nem mindennapi produkcióról.
Az együttes szeptember 14-én érkezett az ázsiai országba, ahol több előadáson is népszerűsítették a magyar kultúrát.
„Fergeteges fogadtatásban és sikerben volt részünk az első langfangi előadásunk alkalmával az impozáns Silk Road International Arts Centerben!” – írták vasárnap egyik bejegyzésükben, amiből az is kiderült, hogy a Magyar Rapszódiát mutatták be a kínai közönségnek.
Kedden arról tudósítottak, hogy turnéjuk csúcspontjához, vagyis az utolsó előadásukhoz érkeztek.
„Rendkívül fontos számunkra, hogy hírül vigyük kultúránk egyedülálló szépségét szerte a világban” – összegezték.