Augusztus 18-án lesz negyven éve, hogy a magyar zenés színjátszás egyik legnagyobb hatású darabját bemutatták. Az István, a király rockopera zenéjét Szörényi Levente szerezte, szövegét Bródy János írta 1981-ben Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján. Ősbemutatója 1983. augusztus 18-án volt Budapesten. Máig az egyik legnépszerűbb magyar rockopera az István, a király melynek legismertebb dalai összeforrtak Varga Miklós nevével.
„Egy telefonhívást kaptam valamikor 1983 januárjában. Koltay Gábor rendező jelentkezett be, és néhány mondatban felvázolta a készülő rockopera történetét. Elmondta, hogy a Szörényi–Bródy-páros István, a király címmel készített egy rockoperát, ennek a főszerepére szeretnének felkérni. Akkor még viszonylag fiatal és pályakezdő énekes voltam, a hír hallatán fel kellett mosni a padlóról. Teljesen irreálisnak tűnt, hogy ez megtörténik velem” – emlékezett vissza egy korábbi interjúban Varga Miklós arra a pillanatra, amikor megtudta, hogy a címszereplőt megformáló Pelsőczy Lászlónak ő kölcsönözi az énekhangját a nagyszabású produkcióban.
A Dankó Rádió tematikus hétvégi adása mellett a közmédia más meglepetéssel is készül közönségének a jubileum alkalmából. A Duna nézői élőben követhetik augusztus 19-én 20 órától minden idők legsikeresebb hazai rockoperájának előadását a Papp László Budapest Sportarénából közvetítve. Az idén negyvenéves István, a királyt ebben a formában még nem láthatta a közönség, az elmúlt évtizedek legnagyobb feldolgozásának ígérkezik.
István, a király 40 – tematikus hétvége augusztus 19-én és 20-án a Dankó Rádióban.
István, a király – jubileumi előadás augusztus 19-én 20 órától élőben a Dunán.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)










