Aktuális

Európa egyik legnagyobb katasztrófája: 150 tonna motorolaj került a Dnyeper folyóba, 80 települést fenyeget az áradás

Mozifilm hatására tanult meg jódlizni Kovács Kati

Filmzenék iránti rajongásáról beszélt Kovács Kati az M5 Librettó című műsorában. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművészt egy mozifilm inspirálta arra, hogy megtanuljon jódlizni, és több híres filmzenéhez is írt magyar szöveget.

Kisgyermekkora óta hatással vannak rá a filmzenék, mondta a hazai könnyűzene egyik legkiemelkedőbb énekesnője a Librettóban.

„Egerben, ahol felnőttem, 20 filléres jeggyel ültem be a moziban. A filmben jódliztak, ami annyira megtetszett, hogy hazamentem, és az egész szomszédságot telekürtölve gyakoroltam, amíg kicsit én is megtanultam ezt az éneklésmódot”

– idézte fel gyerekkori emlékét a műsorban. Azok a filmzenék a kedvencei, amelyek elvarázsolják, más régiókba repítik, megmelengetik a lelkét, vagy akár megríkatják.

Több híres filmzene magyar szövegét is megírta, ilyen Vangelis 1492 című slágere. „Nem készült még korábban semmiféle szöveges változat a film címadó dalához. Én megírtam, mivel kötelező volt, el is küldtük Vangelisnek. Azt mondta, annyira tetszik neki, hogy ír ajánlást a következő lemezemre” – mondta a kedvenc filmzenéivel nyári koncertekre készülő Kovács Kati a Librettóban.

A teljes beszélgetés a Librettó Médiaklikk-oldalán nézhető újra.

Librettó – minden hétköznap 18 órától az M5 kulturális csatorna műsorán.

Ajánljuk még