Aktuális

Vérfürdőbe torkollhat az ukrán ellentámadás

A nemzet aranyai című dokumentumfilm gálavetítésével kezdődik szerdán a Magyar Mozgókép Fesztivál

Kemény Dénes és legendás vízilabdásai részvételével, A nemzet aranyai című dokumentumfilm gálavetítésével kezdődik szerdán Veszprémben a Magyar Mozgókép Fesztivál, amelyen mintegy száz film és koncertek is várják az érdeklődőket.

A Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF) program szervezésében megvalósuló fesztivál első napján A nemzet aranyai című dokumentumfilmet a veszprémi Szentháromság téren láthatja a közönség. A vetítés után Zákonyi S. Tamás rendezővel és Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóval lesz beszélgetés – tájékoztatták a szervezők az MTI-t hétfőn.

Csütörtökön a füredi Balaton moziban Csoma Sándor, Erőss Zsolt hegymászó történetét feldolgozó Magasságok és mélységek című filmje szerepel a műsorban, a vetítés után az alkotók részvételével közönségtalálkozót tartanak.

Ugyanaznap este Veszprémben, az újonnan nyílt Foton udvarban Járai Márk – a Halott Pénz énekese – ad szólókoncertet. Csütörtökön Balatonalmádiban a tavalyi év legnézettebb magyar filmje, a Nyugati nyaralás férfi főszereplőjével, Mészáros Mátéval lesz gasztroprogram a Kerekes Pincében, majd este a film vetítése után a Szentháromság téren közönségtalálkozó.

Kapcsolódó tartalom

Pénteken délután a füredi Balaton moziban a Blokád című filmet követő beszélgetésen részt vesz Tősér Ádám rendező, Köbli Norbert forgatókönyvíró, Lajos Tamás producer, ifj. Vidnyánszky Attila, a film főszereplője, valamint Kónya Imre volt belügyminiszter. Veszprémben a Fotonban pénteken és szombaton a Szíház-és Filmművészeti Egyetem mutatkozik be, az 1960-as évektől napjainkig.

Balatonalmádi strandján pénteken Dombrovszky Linda rendezésében Petőfi Sándor népszerű komikus eposzát, A helység kalapácsának western- és eastern-világban játszódó különleges műfajparódiáját láthatja a közönség, a vetítést követően az alkotókkal lesz beszélgetés.

Este a veszprémi Fotonban a Mellékszereplők című alkotás vetítése után a nézők Sopsits Árpád rendezővel és a női főszereplővel, Farkas Franciskával találkozhatnak.

Szakonyi Noémi Veronika Hat hét című filmje a Hangvillában lesz látható, utána itt is lesz közönségtalálkozó. Ugyanitt vetítik péntek este 10 órától a számos díjat nyert Larry című filmet. A közönségtalálkozón részt vesz Bernáth Szilárd rendező, Vilmányi Benett és Thuróczy Szabolcs színész. Később az Óváros téren a Psycho Mutants, az Európa Kiadó zenekarok és Dj Kanada Káosz szórakoztatja a közönséget.

Balatonfüreden a Partitúra Galériában minden nap 15 órától megtekinthető a Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr, Bojkovszky Béla fénymesternek 1960 és 1971 között írt leveleiből összeállított kiállítás. A tárlatban minden nap 16 órától Novák Emil Laci és Vili: Történetek a magyar operatőriskoláról című filmjét láthatják a látogatók.

A közönség idén is leadhatja szavazatát az általa legjobbnak tartott filmre június 10-ig a fesztivál honlapján: https://mozgokepfesztival.hu/oldal/kozonsegszavazas.

A szavazók között értékes ajándékokat sorsolnak ki. A közönségdíj és a Magyar Mozgókép Díjak átadása szombat este lesz a veszprémi Petőfi Színházban – áll a közleményben.

Ajánljuk még