Legfrissebb

Orbán Viktor Törökországba utazik

Felavatták a Petőfi Irodalmi Múzeummal egybenyitott Károlyi-kertet Budapesten

Felavatták a Petőfi Irodalmi Múzeumnak (PIM) otthont adó Károlyi-palota udvarával egybenyitott Károlyi-kertet pénteken, Budapesten.

Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója az ünnepi eseményen felidézte, hogy amikor bő négy évvel ezelőtt átvette a PIM igazgatását, a Károlyi-palota udvarán egy kerítéssel elzárt parkoló üzemelt, az autók között Petőfi Sándor szobrával. Akkor elhatároztam, hogy teret adva neki „kiszabadítom Petőfit” méltatlan helyéről – tette hozzá.

Kapcsolódó tartalom

A kezdeményezés sikerrel járt, felszámolták a parkolót, lebontották a falat, a Károlyi-palota udvarát egybenyitották a Károlyi-kerttel. „Így lett egy zug parkolóból szerethető zöld sziget” – mondta a főigazgató.

Beszélt arról is, hogy régen a Károlyi-kertben kulturális műsort adtak a fővárosiak számára délutánonként. Elmondta, hogy szeretnék feleleveníteni ezt a hagyományt, ennek a figyelembevételével terveztették újra a kertből a múzeumra eső részt.

Demeter Szilárd megköszönte a belvárosi önkormányzatnak, hogy támogatták a kertösszenyitás tervét.

Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerület Belváros-Lipótváros polgármestere ünnepi köszöntőjében arról beszélt, külön öröm számukra, hogy a Petőfi-emlékév jegyében kerül sor a két terület újraegyesítésére, amelynek eredményeként egy szabad átjárású passzázs biztosítja a gyalogosoknak, hogy a Múzeum körút felől át lehessen jutni az Egyetem térre.

Kapcsolódó tartalom

A polgármester szavai szerint a most nyíló „kapu” új kapcsolódási pontot jelent a Károlyi-kertbe látogatók számára, utat nyitva a PIM-hez. A múzeum vendégei pedig a Károlyi-kertbe átjárva betekintést nyerhetnek a kerület természeti értékeibe és a kerület lakóinak mindennapjaiba – tette hozzá.

Az ünnepi alkalom zárásaként Demeter Szilárd és Szentgyörgyvölgyi Péter egy fát ültetett el a két területet elválasztó fal helyén.

Ajánljuk még