Baleset

Triatlonverseny résztvevői közé hajtott egy motoros – meghalt

Ritkán látott képekkel emlékezünk Haumann Péterre

Egy évvel ezelőtt, 81 éves korában hunyt el Haumann Péter Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, a nemzet színésze.
Haumann Péter színművész 1988-ban (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Haumann Péter Budapesten született 1941. május 17-én. Orvosnak készült, a Toldy Ferenc Gimnázium színjátszó körében azonban egyik tanára felismerte tehetségét és a színi pálya felé irányította.

1963-ban friss diplomásként Debrecenbe szerződött, onnan Pécsre vezetett az útja. A Dunántúli Színházak Fesztiválján látta meg Gyurkó László, aki szerződést ajánlott neki az újonnan alakuló 25. Színházban. Ezután rövid ideig játszott a József Attila Színházban,

1973-ban került a Madách Színházhoz, ahol számos jelentős szerepet játszott, és a társulat vezető művésze lett.

1988-ban a Nemzeti Színházhoz, majd az Arizona Színházhoz, egy évre a Radnóti Színházhoz szerződött, 1994-től 2016-ig a Katona József Színház tagja volt.

Egyedi orgánumú, sokoldalú művész, sajátos humorral megformált vígjátéki alakjai mellett drámai erejű alakításaival is emlékezetes sikereket aratott.

Haumann Péter címszereplő Platón Szókratész védőbeszéde című előadására készül 1970-ben (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Már első jelentős szerepe, a Platón műve alapján készült Szókratész védőbeszéde című monológ országosan ismertté tette: fiatalon is hitelesen személyesítette meg a halálra ítélt, agg filozófust.

A darabot évtizedeken át műsorán tartotta, csiszolta, érlelte, sőt hangoskönyv formájában is megjelent.

Emlékezetes alakítása volt az Állítsátok meg Arturo Uit! címszerepe, a Sok hűhó semmiért Benedekje, a Hamlet Claudiusa, kiváló volt mint Volpone Ben Jonson darabjában, vagy Albinként az Őrült nők ketrecében.

Több mint háromszáz alkalommal játszotta el Tust, a kivénhedt színházi macska szerepét a Madáchban, a Macskák című musicalben. Rendezéssel is foglalkozott, hat darabot vitt színre.

Haumann Péter (Tus, Gastrofar George) T. S. Eliot–A. Lloyd Webber Macskák című musiceljének bemutatóján a Madách Színházban 1983-ban (Fotó: Nemzeti Fotótár)

A Katona József Színházban szerepelt többek között Harpagonként Moliére A fösvényében, Ibsen Hedda Gablerében és Shakespeare Macbethjében, Goethe Faustjában, Tadeusz Slobodzianek A mi osztályunk és Borbély Szilárd Az olaszliszkai című darabjában.

Több filmben és számos tévéjátékban is szerepelt, köztük volt a Forró vizet a kopaszra, a Fekete gyémántok, a BÚÉK, a Hajnali háztetők, az Anna filmje, A hídember, a Szabadság, szerelem és a Kalandorok.

Felejthetetlen alakításainak egyike a Patás figurája Rideg Sándor Indul a bakterház című regényének filmes feldolgozásában.

Csákányi László (Buga Jóska), Horváth Teri (Banya), Pécsi Ildikó (Csámpás Rozi) és Haumann Péter (Patás) az Indul a bakterház című tv-film egy jelenetében 1979-ben (Fotó: Nemzeti Fotótár)
Haumann Péter a Patás szerepében az Indul a bakterház című tv-film egyik jelenetében 1979-ben (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Művészi munkásságát 1970-ben és 1972-ben Jászai Mari-díjjal, 1980-ban Érdemes Művész címmel, 1985-ben Kossuth-díjjal ismerték el. A Halhatatlanok Társaságának 1997-ben lett tagja, 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést, 2009-ben a Prima Primissima díjat, 2010-ben a nemzet színészévé választották.

Hamunann Péter 2022. május 28-án hunyt el hosszú betegség után.

Kiemelt kép: Haumann Péter 1973-ban (Fotó: MTI/Keleti Éva)

Ajánljuk még