Baleset

Ittas 23 éves nő gázolt halálra egy kerékpárost Kiskunhalasnál

A kádári sajtó története

A Rákosi Mátyás nevéhez köthető kommunista diktatúra és annak sajtója meglehetősen egyszerűen és primitíven működött. Ehhez képest jóval összetettebb, ravaszabb volt a későbbi, kádári-aczéli változat, amelyben már a kritika is megjelenhetett. De hogyan lett az egykori ÁVH-s tisztekből megbízható újságíró? Erről volt szó az M5 Históriában.

A békés átmenet fogalma a nyolcvanas évek végén jelent meg a sajtóban, amikor már világossá vált, hogy közel a rendszerváltás. Ennek a nemzeti megbékélésnek a csúcspontja volt Nagy Imréék újratemetése – mondta el Szadai Károly az M5 Históriában. A médiatanács tagja kifejtette, hogy a pártállamnak nagyon fontos volt, hogy kézben tartsa az átmenet narratíváját, olyannyira, hogy az állambiztonsági szervek az újratemetés tematizálására is terveket dolgoztak ki.

 

Ajánljuk még