Aktuális

Hajtóvadászat! Kettős gyilkos szökött meg a börtönből

Szülei tiltották a színészi pályáról Bajor Gizit, mégis a magyar színjátszás nagyasszonya lett

Százharminc éve, 1893. május 19-én született Bajor Gizi Kossuth-díjas színésznő, a Nemzeti Színház örökös tagja, a múlt század első felének egyik legnagyobb magyar színészegyénisége.
Bajor Gizi színművésznő (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Budapest hetedik kerületében született Beyer Gizella néven, apai ágon német, anyain olasz származású volt. Bányamérnök apja baráti unszolásra megvásárolt egy Kálvin téri kávéházat, a vállalkozás azonban az első világháború előestéjén tönkrement, a család pedig eladósodott.

Gizella az angolkisasszonyoknál nevelkedett, majd 1911-ben szülei beleegyezése nélkül jelentkezett az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémiára, ahol felfigyeltek tehetségére és szépségére, és néhány kisebb szerepet eljátszhatott a Nemzeti Színházban. Nevét előbb Bayerre, majd Bayorra, végül Bajorra változtatta, bár ő maga mindig a Bayor alakot használta. 1915-ben diplomázott, és rögtön szerződtette is a Nemzeti Színház, amelyhez élete végéig hű maradt, csak egyetlen évadot (1924-1925-ben) játszott a Magyar Színházban.

Az 1920-as években már az ország egyik legünnepeltebb művésze volt, ha neve szerepelt a címlapon, az kasszasikert, több mint száz előadást jelentett.

Bajor Gizi a Kaméliás hölgyben. A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Alakításait a játékosság, a drámai erő és humor mellett gondosan kidolgozott, tudatosan megszerkesztett játék, rendkívüli mimikai készség, páratlan beszédtechnikai tudás jellemezte. Feledhetetlen színpadi csodákra volt képes: Herczeg Ferenc Utolsó tánc című darabjában például az anyát és a lányát is ő alakította. Harsányi Zsolt A bolond Ásvayné című drámájának címszereplőjeként a darab elején 27, a végén 87 éves volt, átalakulását nem a paróka vagy a smink, hanem kifinomult színészi eszközök és a gesztusok változása jelezték.

Pályafutásának egyik legnagyobb diadala a nemes olasz hölgy, Zilia Duca szerepe volt Heltai Jenő A néma levente című verses vígjátékában. Tüneményes játékának hírére csak úgy tódult a közönség, a városi legenda szerint egy alkalommal egyik férfi rajongója így kiáltott fel: „Ezért az asszonyért én is hallgatnék három évig”. A Klabund írói álnéven alkotó Alfred Henschke mesejátékában, a Krétakörben nyújtott alakításának hírére a szerző is Budapestre utazott, hogy a színpadon lássa a varázslatos színésznőt, akinek utolsó nagy szerepe Lady Milford volt Schiller Ármány és szerelem című drámájában.

Bajor Gizi és Tímár József 1946-ban Antonius és Cleopátra szerepében a Nemzeti Színházban (Fotó: Nemzeti Fotótár/Reprodukció)

Bajor Gizi számos filmben szerepelt, 1929-ben és 1930-ban Párizsban is forgatott, de különös módon a filmvásznon nem érvényesült sem humora, sem drámai ereje, sem jellemábrázoló képessége – igazi színpadi művész volt. A rendezéssel egyszer próbálkozott, 1938-ban Székely Júlia Nóra leányai című darabját vitte színpadra a Nemzeti Kamaraszínházban. 1929-től rendszeresen rádiózott is, Puskin Mese Szaltán cárról című felvétele hibátlanul maradt ránk. 1928-tól volt a Nemzeti Színház örökös tagja, 1948-ban első színésznőként kapta meg a Kossuth-díjat, 1950-ben lett kiváló művész.

Bajor Gizi és Ferrari Violetta színészek Friedrich Schiller: Ármány és szerelem drámájában a Magyar Színházban 1950-ben (MTI Fotó/Magyar Fotó).

Igazi sztár volt, minden lélegzetvétele érdekelte a közönséget, ő azonban minden igyekezetével azon volt, hogy magánéletét megóvja a nyilvánosságtól. Az őt ostromló újságírókat kedvesen, de határozottan mindig ugyanazokkal a szavakkal szerelte le: „Nézzenek meg a színpadon!”. Emberi jóságáról, segítőkészségéről legendákat meséltek, nemcsak családja és hozzátartozói, hanem kollégái, sőt minden rászoruló számíthatott segítségére.

A vészkorszak idején zsidó származású férjén kívül más menekülteket is bújtatott saját óvóhelyén, többek között az író Tamási Áront, és sokan mások is neki köszönhették megmaradásukat.

1944-ben egyetlen alkalommal sem lépett színpadra. 1945 után színészkollégium felállításán és az idős kollégák számára színészotthon létrehozásán fáradozott pályatársával, Gobbi Hildával.

Bajor Gizi színművésznő otthonában (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Bajor Gizi háromszor ment férjhez. Először – jóllehet ostromolta Ady mecénása, báró Hatvany Lajos is – Vajda Ödön ügyvédhez, akitől 1927-ben vált el, majd néhány évig a bankár Paupera Ferenc felesége volt. Harmadszor 1933-ban kötött házasságot Germán Tibor fül-orr-gégész professzorral. A feleségét rajongásig szerető Germán rögeszmésen féltette Bajort, akit 1950-ben fülfájása miatt hosszasan kezelt is. A házasság 1951. február 12-én tragédiába torkollott:

Germán halálos adag morfiumot adott be feleségének, majd saját magának is.

A vizsgálat eredményei szerint valószínűleg az agykéregsorvadása miatt mentális zavarokkal küzdő orvos attól tartva végzett feleségével, hogy az megsüketül, és nem állhat többé színpadra – a boncolás azonban azt mutatta, hogy a színésznőnek semmi baja nem volt.

Bajor Gizi holttestét a Nemzeti Színház előcsarnokában ravatalozták fel, a temetés külsőségeiben Blaha Lujzáét idézte. A magyar színjátszás nagyasszonyát a Kerepesi úti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Gobbi Hilda Kossuth-díjas színésznő a magyar színészek nevében búcsúbeszédet mond Bajor Gizi színésznő temetésén a Farkasréti temetőben (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Halálának első évfordulóján budai villájában nyílt meg a Bajor Gizi Színészmúzeum, amelynek létrehozását Gobbi Hilda kezdeményezte. Az első kiállítás Bajor Gizi, Jászai Mari és Márkus Emília ereklyéit mutatta be a közönségnek. A múzeum az ezredforduló után teljesen átalakult: 2002-ben az emeleten, majd 2010-ben a földszinten nyílt új tárlat: a Szép ház, nagy park közepén… című állandó kiállítás a ház egykori tulajdonosának, Bajor Gizinek és a múzeumot alapító Gobbi Hildának állít emléket. A múzeum emlékszobáiban a magyar színházművészet legjelesebb képviselőinek tárgyi emlékei is láthatók.

Főbb szerepei:

  • Annuska (Gárdonyi Géza)
  • Erzsébet (Bródy Sándor: A dada)
  • Júlia (Shakespeare: Rómeó és Júlia)
  • Titánia (Shakespeare: Szentivánéji álom)
  • Sárika (Zilahy Lajos: Süt a nap)
  • Fruzsina (Zilahy Lajos: Zenebohócok)
  • Minna (Gotthold Ephraim Lessing: Barnhelmi Minna)
  • Anna (Dario Niccodemi: Hajnalban, délben, este)
  • Leila (Szép Ernő: Azra)
  • Zília (Heltai Jenő: A néma levente)
  • Cecile (Herczeg Ferenc: Kék róka)
  • Donna Diána (Moreto)
  • Magdi (Bókay János: Négy asszonyt szeretek)
  • Ásvayné ( Harsányi Zsolt: A bolond Ásvayné)
  • Gauthier Margit (Ifj. Alexandre Dumas: A kaméliás hölgy)
  • Kleopatra (Shakespeare: Antonius és Kleopatra)
  • Diana grófnő (Lope de Vega: A kertész kutyája)
  • Anna (Tolsztoj–Volkov: Karenina Anna)
  • Lady Milford (Friedrich Schiller: Ármány és szerelem)

Díjai:

  • A Nemzeti Színház örökös tagja (1925)
  • Corvin-koszorú (1930)
  • Szabadságrend (1945)
  • Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1947)
  • Kossuth-díj (1948)
  • Kiváló művész (1950)

Kiemelt kép: Bajor Gizi (MTI Fotó/Magyar Fotó: Várkonyi László)

Ajánljuk még