Gyász

Elhunyt a Fradi legendás csatára

Jankovics Marcellnek állít emléket az NKA székházának tűzfalfestménye

Jankovics Marcell emblematikus mesefigurája, a Fehérlófia színes grafikája díszíti májustól a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) székházának tűzfalát.

Jankovics Marcell egyetemes életművével örökkévaló koordinátákat jelölt ki nemzeti kultúránkban” – mondta Szentmártoni János, a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára a Jankovics Marcell-emlékfal csütörtöki budapesti avató ünnepségén.

Kiemelte: kevés olyan magyar van, akiben neve hallatán nem ébrednek maradandó élmények a Magyar népmeséktől egészen a nemrégen bemutatott Toldi című filmig, nemzedékek nőttek fel a történetein.

Mindig mert nagyot álmodni, és szerencsésnek vallhatjuk magunkat, akik részesei lehettünk, ezeknek a szédítő és lélekemelő álmoknak” – mondta.

Arról beszélt, hogy Jankovics Marcell már életében példaképpé és legendává vált. Kiemelte: Jankovics Marcell élete bizonyosság volt arra, hogy a művészetnek, a művésznek nemzetépítő küldetése és tudatformáló ereje van. Monumentális életművének megismertetése és ápolása nemes küldetésünk és kötelességünk – fogalmazott.

Budapest, 2023. május 18. Jankovics Marcell mesefigurája, a Fehérlófia színes grafikája a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) székházának tűzfalán az emlékfal felavatásának napján, 2023. május 18-án. MTI/Kovács Tamás

Bús Balázs, az NKA alelnöke elmondta: az idén 30 éves NKA egykori meghatározó elnöke tiszteletére januártól ismét a nevéhez fűződő logót használja a szervezet. Májustól falfestményen elevenedik meg egyik emblematikus mesefigurája, Fehérlófia alakja a Gyulai Pál u. 13. szám alatti székház udvari homlokzatán.

Elmondta: a falfestményen Fehérlófia összetett karaktere a rajzfilm utolsó képkockáinak üzenetét hordozva, előtérben a város sziluettjével jelenik meg az utcán közlekedők előtt.

Mint Bús Balázs felidézte, Jankovics Marcell, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, művelődéstörténész, az MMA tiszteletbeli elnöke kétszer is betöltötte az NKA elnöki posztját (1998-2002, 2010-2011).

Kapcsolódó tartalom

Kiemelte: a tavaly májusban bekövetkezett halála a magyar kulturális élet pótolhatatlan vesztesége. „Ezért kötelességünknek éreztük, hogy szimbolikus alkotásait és ezek hordozott üzeneteit életben tartva azok ikonikus elemeit az NKA szimbólumává tegyük” – mondta, hozzátéve: így lett az általa alkotott életfa újra az NKA címere.

A bölcsek szerint, aki fát ültet, az bízik a jövőben – jegyezte meg, hozzátéve: az életfa a kultúra jövőjének és így az NKA missziójának is a jelképévé vált. Kiemelte: a támogatási rendszer struktúrája a fához hasonló képet mutat, ahol a gyökérzet maga a Nemzeti Kulturális Alap, amely táplálja a kultúra egészét.

Mint fogalmazott, ahhoz, hogy erős és ellenálló kultúrrendszerünk legyen, a gyökérzetnek folyamatosan erősödnie kell, ez szavatolja az egyre inkább teret nyerő woke és cancel kultúrában a kulturális kihívásokkal szembeni védelmet.

Rubovszky Éva, Jankovics Marcell özvegye köszönetet mondott a falfestmény létrehozásáért. Kiemelte: a Fehérlófia című filmet 42 éve mutatták be, de üzenete ma is érvényes.

Mint elhangzott, az animációs film képi világát idéző falfestmény tervét az Advertisz Reklám Iroda – Stúdió Kft. rajzolta meg és a Színes Város Csoport festette a tűzfalra.

A kiemelt képünkön: Bús Balázs, az NKA alelnöke  (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Ajánljuk még